Hetvenkedünk és kiállításmegnyitó a Csányi 5-ben

Az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban november 8-án délután került sor annak a kiállításnak a megnyitására, amelyet Izrael Állam megalakulásának 70. évfordulója tiszteletére rendeznek.
A “Hetvenkedünk” című ünnepséget Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere nyitotta meg, majd felelevenítve az elmúlt hetven esztendőt, közel egyórás zenés műsorban emlékezett vissza az elmúlt évtizedekre Hegedüs D. Géza színművész, Malek Andrea színésznő, valamint Jáger András zongorista.
Az ünnepséget követően az emeleten a vendégek megtekinthették azt a kiállítást, amelynek keretén belül olyan lakásokat, műhelyeket láthatnak az érdeklődők, amelyek egy fél évszádon át a 19. század végétől a tragikus 1945-ös esztendőig kalauzolnak minket.
Képek az ünnepségről és a kiállításról>>>

2018, nov, 08