Jelentős javulást várnak a járványügyi adatokban az oltások nyomán Izraelben

A következő héttől jelentős javulást várnak az egészségügyi szakemberek a járványügyi adatokban a magas fokú beoltottság nyomán Izraelben – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja.
Azt remélik, hogy hamarosan véget vetnek a koronavírus-járvány harmadik, eddigi legsúlyosabb, téli hullámának az idősek és a veszélyeztetett csoportok magas fokú oltásával.
A jelentős javulást elsősorban attól remélik, hogy legalább egyszer már beoltották a hatvan évesnél idősebbek több mint nyolcvan százalékát, sőt, a 70 és 80 év közöttieknek már a 92 százaléka kapta meg az oltás első, és 79,9 százaléka a második dózisát is.
“A 60 éves, és idősebb izraeliek fele már immunizált, vagyis eltelt egy hét a második beoltásuk után. Ez azt jelenti, hogy kevésbé fognak megfertőződni, mint korábban” – nyilatkozta a lapnak Balitzer professzor, a Klalit nevű egészségbiztosító pénztár kutatási osztályának vezetője.
“Mivel a megbetegedések több mint háromnegyede és a halálozások több mint kilencven százaléka ebben a korcsoportban történik, valószínűleg egyértelműen javuló tendenciát láthatunk majd, és a következő héten ez a tendencia világosabb lesz, mint eddig” – tette hozzá.
Izraelben mindeddig igen magas maradt az azonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma a sikeres oltási kampány ellenére, és az egy hónapja megkezdett országos zárlat sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ezt sokan a járványügyi korlátozások be nem tartásának tulajdonítják (főként az ultraortodox településeken és lakónegyedekben), ugyanis a szélsőségesen vallásosak a tiltás ellenére tovább működtetik oktatási intézményeik jelentős részét.
A kormányzat elsősorban a koronavírus új, gyorsabban fertőző brit változatát teszi felelőssé a súlyos járványügyi adatokért, ugyanis szerintük a brit változat mutatható ki a járvány harmadik hullámában az összes izraeli eset mintegy felében, és az ultraortodox betegek többségénél.
Tavaly március óta 640.644-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 72.026 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1814 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1162-en súlyos állapotban vannak, és 298 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 4745-en haltak meg Izraelben.

2021, febr, 01