Javulnak a járványügyi adatok Izraelben

Izraelben javulnak a koronavírus-járvány adatai, csökken a fertőzési ráta, és stabilizálódott a súlyos betegek száma.
A negyedik, delta variáns által okozott hullám júliusi kitörése óta először 1 alá csökkent az R fertőzési együttható, csütörtökön már 0,83-at írt az egészségügyi minisztérium honlapja, ami azt jelenti, hogy 100 fertőzött átlagosan 83-nak adja tovább a vírust.
A szakemberek ennek ellenére óvatosak, egy részük szerint ez a járványhullám visszavonulását jelenti, de a kormánynak tanácsokat adó szakértői csoport vezetője, Ran Balitzer professzor szerint korai még bejelenteni a negyedik hullám végét, mert még mindig nagyon magas, több ezres az új vírushordozók napi száma.
A professzor szerint továbbra is különösen magas az oltatlanok körében a fertőződés kockázata. Augusztusban minden 170. nem beoltott, 60 évesnél idősebb izraeli kritikus állapotban került kórházba a koronavírus miatt – és közülük minden harmadik meghalt, s hasonló helyzet várható szeptemberben is.
Doron Gazít professzor, a Héber Egyetem szakértője optimistábban nyilatkozott a lapnak, szerinte folytatódni fog a járvány visszaszorulása, csökkenni fog a kórházi esetek jelenleg még csak stagnáló száma.
Eran Szegal professzor a Weizman tudományos kutatóintézetből úgy vélekedik, hogy az R mutató 1 alá esése a járvány terjedésének csökkenését jelzi. “A csökkenés nem a kevesebb tesztnek köszönhető” – hangsúlyozta Twitter-fiókjában a történéseket eddig mindig pontosan előre jelző Szegal.
“Az elmúlt két napban végzett vizsgálatok száma hasonló az egy héttel ezelőttihez, és csökken a pozitív tesztek százalékos aránya és az új, súlyos betegek száma is” – emelte ki a professzor.
Hatalmas tömegek kígyóztak a díjmentes tesztelőállomásoknál kedden és szerdán, a zsidó újév ünnepén, valamint az azt megelőző napokon a 12-es kereskedelmi TV riportja szerint, mert a többgenerációs családi vendégségek előtt az izraeliek megpróbáltak megbizonyosodni arról, hogy nem fertőzöttek.
Jelenleg 157 831 ember tartózkodik karanténban, akik vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. A szerdai ünnepnapon viszonylag kevés, mintegy 60 ezer teszttel 3247 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 5,44 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya.
Jelenleg 84 505 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1114-en vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 680, és 160-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.
December vége óta Izraelben 6 024 339 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64,78 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.
A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak, melyben eddig 2 690 387-an vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 28,93 százalékát jelenti.
(mti)

2021, szept, 10