Izrael könnyített a turistacsoportok beutazásán

Izrael könnyített a turistacsoportok beutazásán

Izraelben könnyítést vezetnek be a turistacsoportok számára, negatív koronavírus-teszttel nem szükséges a harmadik oltás a beutazáshoz – jelentette a ynet-re hivatkozva az mti.

Vasárnap este telefonos körszavazással a koronavírus ügyeivel foglalkozó izraeli kabinet tagjai enyhítettek a turistacsoportok beutazásának feltételein. Az új irányelv szerint a turistacsoportok tagjai akkor is beléphetnek Izraelbe, ha nem kaptak harmadik oltást, feltéve, hogy naprakész negatív koronavírus-teszteredményeket tudnak felmutatni.

A már keddtől életbe lépő új szabályozás alapján a két oltással beoltott turisták meghatározott feltételek mellett úgy is Izraelbe látogathatnak, ha az oltás időpontja óta több mint hat hónap telt el.

A feltételek szerint ehhez előbb beutazási engedélyt kell kapniuk az idegenforgalmi minisztériumtól, a csoport minden tagját az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által jóváhagyott vakcinákkal oltották, az egészségügyi minisztérium besorolása szerinti “zöld” és “sárga” országokból kell érkezniük, és a csoportnak végig együtt kell maradnia a fokozottan fertőzésveszélyes helyekre való belépés korlátozásával.

A turistacsoportokban legfeljebb negyven lehetnek, és tartózkodásuk első hét napján minden, izraeli szabályok szerint védtelen, vagyis fél évnél régebben oltott turistának 3 naponta friss PCR-tesztet, vagy naponta friss gyorstesztet kell végeznie.

A tesztek elvégzéséről a csoportvezetőnek szükség szerint be kell számolnia az idegenforgalmi minisztériumnak, és nyilvántartást kell vezetnie a csoport elérhetőségeiről, helyeiről és látogatási idejéről, és ha fertőzöttet találnak, akkor ezt át kell adnia a kontaktkutatóknak.

Izrael november 1-jén nyitotta meg 2020 márciusa óta először repülőterét a beoltott egyéni turisták előtt, és már aznap reggel turisták százai szálltak le a Ben Gurion repülőtéren, Tel-Aviv mellett.