Az izraeli tudós szerint a koronavírus elleni harcban nincs vezetője az emberiségnek

Az izraeli tudós szerint a koronavírus elleni harcban nincs vezetője az emberiségnek

Jelen pillanatban a legnagyobb harc nem a vírus ellen, hanem az emberiség jövőjéért folyik, ha ugyanis a járvány hatására nagyobb lesz a bizalmatlanság, akkor a vírus nyert – írja tanulmányában a világ egyik legnépszerűbb gondolkodója Yuval Noah Harari.

Az izraeli történész véleménye szerint a koronavírus terjedése arra utal, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat a határok végleges lezárásával. Emlékezzünk csak arra, hogy a járványok milyen gyorsan terjedtek a középkorban, jóval a globalizáció korszaka előtt. Szóval, ha a globális kapcsolatokat az 1348-as Anglia szintjére csökkentjük, még az sem lenne elég a megoldáshoz. Ha tényleg az izolációval akarjuk megvédeni magunkat, a középkori szint sem elég. Vissza kell térnünk a kőkorszakba. Meg tudjuk ezt csinálni?

A nemzetközi együttműködés szükséges a hatékony karantén-intézkedésekhez. A karantén alapvetően szükséges ahhoz, hogy meg lehessen állítani a járványok terjedését. De amikor az országok nem bíznak egymásban, és minden ország úgy érzi, hogy egyedül maradt, akkor a kormányok hezitálnak meghozni ilyen drasztikus intézkedéseket. Ha, tegyük fel, felfedeznénk száz koronavírusos esetet az országunkban, azonnal lezárnánk egész városokat és régiókat? Ez nagyrészt azon múlik, hogy mire számítunk a többi országtól. A saját városaink lezárása gazdasági összeomláshoz vezethet. Ha azt gondoljuk, hogy más országok a segítségünkre sietnek, akkor nagyobb eséllyel vezetünk be ilyen drasztikus intézkedéseket. De, ha azt gondoljuk, hogy a többi ország magunkra hagyott bennünket, akkor addig hezitálunk, amíg már késő nem lesz.

Ez nem csak spekuláció. Richard Preston az események pont egy ilyen láncolatát írja le a 2014-es ebola járványról írt Crisis in the Red Zone című könyvében. A járvány akkor kezdődött, amikor néhány ebolavírus egy denevérről egy emberre ugrott. A vírus nagyon beteggé tette az embereket, de még mindig inkább ahhoz volt szokva, hogy denevérekben éljen. Ami az ebolát egy viszonylag ritka betegségből dühöngő járvánnyá változtatta, az egy egyszerű mutáció volt, egy darab génben egy darab ebolavírusban, ami egy darab embert fertőzött meg, valahol a nyugat-afrikai Makoma területén. A mutáció lehetővé tette a mutáns ebolatörzsnek – a Makoma-törzsnek –, hogy hozzá kapcsolódjon az emberi sejtek koleszterin-transzporteréhez. Így koleszterin helyett az ebolát transzportálták a sejtekbe. Ezzel az új Makoma-törzs négyszer fertőzőbb lett az emberek számára.

Miközben ezeket a sorokat olvassa, talán hasonló mutációk történnek a koronavírus egyik génjében is, ami megfertőzött valaki Teheránban, Milánóban vagy Vuhanban. Ha ez tényleg megtörténik, az nem csak az irániakra, olaszokra és kínaiakra jelent közvetlen veszélyt, hanem az ön életére is. Az emberiség számára közös, élet-halál kérdés szerte a világon, hogy ne adjuk meg a koronavírusnak ezt az esélyt. És ez azt is jelenti, hogy meg kell védenünk minden embert minden országban.

Az 1970-es években az emberiségnek azért sikerült legyőznie a himlőt, mert minden embert beoltottak a himlő ellen. Ha csak egy országnak nem sikerült volna beoltania a lakosait, az az egész emberiséget veszélyeztette volna, mert amíg a himlővírus létezett és fejlődött valahol, bárhol újra elterjedhetett volna.

A vírusok elleni küzdelemben az emberiségnek őriznie kell a határokat. De nem az országok közötti határokat. Hanem az emberi világ és a vírusvilág közötti határokat. A föld bolygón számolatlan mennyiségben vannak vírusok, és a genetikai mutációnak köszönhetően folyamatosan új vírusok fejlődnek. Ezt a vírusvilágot és az emberi világot elválasztó határvonal minden egyes emberben ott van. Ha egy veszélyes vírus bárhol a Földön képes áthatolni ezen határon, az az egész emberi fajt sodorja veszélybe.

Az előző évszázadban az emberiség úgy megerősítette ezt a határt, mint még soha korábban. Egy modern egészségügyi rendszer épült ki falnak arra a határra, ahol ápolók, orvosok és tudósok az őrök, akik járőröznek és visszaverik a támadókat. De ennek a határnak sajnálatosan nagy szakaszai siralmasan védtelenek. A világon több százmillió ember él az alapvető egészségügyi ellátást is nélkülözve. Ez mindannyiunkat veszélyezteti. Az egészségről nemzeti kérdésként beszélünk, de ha jobb egészségügyi ellátást adunk az irániaknak és a kínaiaknak, az segít megvédeni az izraelieket és az amerikaiakat is a járványoktól. Ennek az egyszerű igazságnak magától értetődőnek kellene lennie mindenkinek, de sajnos még a világ legfontosabb emberei között is vannak olyanok, akik nem értik ezt meg.

Az emberiség ma nem csak a koronavírus miatt néz szembe akut vészhelyzettel, hanem azért is, mert az emberek alapvetően nem bíznak egymásban. Ahhoz, hogy legyőzhessék a járványt, az embereknek meg kell bízniuk a tudósokban, a polgárokban és a hatóságokban, az országoknak meg kell bízniuk egymásban.

Az elmúlt néhány évben, felelőtlen politikusok szándékosan aláásták az emberek tudományba, hivatalos szervekbe és a nemzetközi együttműködésbe vetett bizalmát. Ennek eredményeként most úgy nézünk szembe egy világméretű krízissel, hogy nincsenek olyan vezetőink, akik képesek lennének inspiráló, szervezett, globális választ adni a fenyegetésre.

A 2014-es ebolajárvány idején az Egyesült Államok még ilyen vezetőként lépett fel. És ugyanezt a vezető, iránymutató szerepet játszotta a 2008-as gazdasági világválság idején is, mikor elég országot tudott meggyőzni arról, hogy álljon be mögé, ezzel megelőzve egy, az egész világot érintő gazdasági összeomlást. Csakhogy az elmúlt években az Egyesült Államok lemondott erről a vezető szerepről. Az ország jelenlegi kormányzata megvonta a támogatásokat többek között olyan nemzetközi szervezetektől, mint az Egészségügyi Világszervezet, és egyértelművé tette az egész világ számára, hogy az Államoknak nincs egy igaz barátja sem – helyette érdekeltségei vannak. Amikor a koronavírus-krízis kirobbant, az Egyesült Államok megmaradt a partvonalon kívül, és egészen mostanáig tartózkodott attól, hogy vezető szerepet vállaljon a krízis megoldásában. De még ha meg is próbálná felvállalni az iránymutató szerepét, a jelenlegi kormányzat mostanra olyan mértékig lerombolta a belé vetett bizalmat, hogy alig-alig lenne ország, amely követné a példáját. Ki követne jó szívvel egy olyan vezetőt, akinek az a mottója, hogy „Én vagyok az első”.

Az Egyesült Államok kiválásával keletkezett űrt senkinek sem sikerült betöltenie. Épp ellenkezőleg. A nemzetközi rendszert idegengyűlölet, bizalmatlanság és elszigetelődés jellemzi. Bizalom és globális szolidaritás nélkül nem leszünk képesek megállítani ezt a mostani koronavírus-járványt, se azokat a járványokat, amelyek a jövőben támadnak majd ránk. De ne felejtsük, minden ilyen krízis lehetőség is egyben. Remélhetőleg ez a járvány rádöbbenti az emberiséget arra, hogy a legnagyobb veszélyt a világméretű széthúzás jelenti számára.

Hogy csak egy fontos példát mondjak: a járvány nagyszerű lehetőség arra, hogy az Európai Unió visszanyerje azt a támogatást, amit az évek során elveszített. Ha az Európai Unió azon tagjai, amelyek a gazdaságilag szerencsések közé tartoznak, most nagylelkűen pénzt, felszerelést és egészségügyi személyzetet küldenek a vírus által leginkább sújtott országoknak, akkor ez a gesztus akármilyen beszédnél ékesszólóbban bizonyítja majd azt, hogy az „európai eszme” létezik. Másrészről azonban, ha az Európai Unió tagjai a járvány elleni küzdelemben magukra maradnak, ha nem számíthatnak egymásra, akkor a járvány minden bizonnyal az unió végét jelenti majd.

Jelen pillanatban a legnagyobb harc nem a vírus ellen, hanem az emberiség jövőjéért folyik. Ha a járvány hatására minden eddiginél nagyobb lesz az emberek közötti bizalmatlanság és széthúzás, akkor a vírus nyert.

Miközben az emberek vitatkoznak – a vírus csak szaporodik. Ezzel ellentétben, ha a járvány hatására szorosabb lesz a globális együttműködés, akkor az emberiség nem csak a koronavírust tudja majd sikerrel legyőzni, de minden más jövőbeni kórokozót is.

(Yuval Noah Harari cikkének fordítása a 24.hu-ról)