Izraelben készen áll a teljes zárlat bevezetésére a rendőrség

Izraelben készen áll a teljes zárlat bevezetésére a rendőrség

Összecsapásokra került sor vasárnap Mea Searimban az ultraortodox lakosság és a rendőrség között, amikor utóbbi az Egészségügyi Minisztérium rendeleteinek értelmében bezáratta a boltokat a közösségben. Az intézkedés közben többen kövekkel dobálták a rendőröket, akik válaszul letartóztattak három személyt.

A rendőrség vasárnap közleménye szerint 18 vállalkozás bezárását rendelték el, 126 nyomozást indítottak a karanténrendelet megszegésének gyanújával és 19 nyomozást indítottak álhírek terjesztése miatt.

Motti Cohen megbízott rendőr-főkapitány jóváhagyta a speciális rendőri tevékenységek elindításáról szóló rendeletet, mely teljes zárlat alá vonás végrehajtását jelenti, ha a politikai vezetés úgy dönt, hogy elrendeli azt, a koronavírus megfékezése érdekében.

Közben vasárnap a vagyonkezelő WAQF bejelentette, hogy bezárja a Templom-hegyet a muszlim hívek előtt a koronavírus miatt. A WAQF szerint Izrael elkötelezett amellett, hogy nem enged be a szent helyre zsidókat és turistákat. Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a WAQF irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják a helyet, de nem imádkozhatnak ott.

Mohammad Stajje palesztin miniszterelnök vasárnap új, szigorú rendeleteket hirdetett ki a koronavírus terjedésének megakadályozására, korlátozva a Júdea és Szamária Palesztin Hatóság irányítása alá tartozó területen a lakosok mozgását este 10 órától kezdve.  A palesztinok a vészhelyzeti eseteket leszámítva nem hagyhatják el otthonaikat, kivéve az orvosi létesítmények, gyógyszertárak, pékségek és élelmiszerboltok látogatását. A rendeletek azt is előírják, hogy a külföldről érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulni egy egészségügyi intézményben. A bankok vészhelyzeti üzemmódban fognak működni, és a palesztinok számára tilos a belépés az izraeli telepekre.