Ganz felmondja az egységkormányt, ismét választások lesznek Izraelben

Ganz felmondja az egységkormányt, ismét választások lesznek Izraelben

Benny Ganz, a Kék-Fehér párt vezetője bejelentette, hogy felbontja a Benjamin Netanjahu által vezetett Likuddal kötött szövetséget. Két éven belül negyedszerre lesznek választások Izraelben. Jáir Lapid, a Jes Átid párt vezetője szerdán javaslatot nyújt be a Kneszet elé, melyben indítványozza a parlament feloszlatását. A Kék-Fehér párt támogatni fogja a tervezetet, így ismét ügyvezető kormánya lehet Izraelnek.

Miki Zohar, a Likud koalíciós ügyeiért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy Ganz bejelentése „egy Benjamin Netanjahu kormányfő és a Likud elleni választási beszéddel ér fel.”

A Likud és koalíciós partnere, a Kék-Fehér párt közötti legújabb nézeteltérést a 2020 és 2021-es költségvetés elfogadása körüli vita okozta. Ganz mindenképpen meg akart győződni arról, hogy az ország elfogadott költségvetéssel rendelkezik majd, mikor a koalíciós szerződés értelmében jövő év novemberében átveszi a miniszterelnöki posztot Netanjahutól.

A Likud párt nem volt hajlandó ezt a feltételt teljesíteni, így a határidő elérkeztével felbomlik a kezdetektől ingatag lábakon álló koalíció. A két párt megállapodásának értelmében amennyiben a szövetség a Kék-Fehér párt miatt bomlik fel, a választásokig Netanjahu marad az ügyvezető miniszterelnök.

A választásokra várhatóan március környékén kerülhet sor.