Ismét dr.Frölich Róbertet válaszották országos főrabbinak

A Dohány utcai zsinagóga vallási vezetőjét, dr.Frölich Róbertet 2015. július 27-én nevezték ki Országos Főrabbinak, ám megbízatásáról 2018. április 11-én a főrabbi lemondott.
Azóta eltelt három év, és miután a Rabbitestület újra megválasztotta, a mai napon a Mazsihisz közgyűlése -a tagok tudomásulvételével- is megerősítette a testület döntését. A Mazsihisz közgyűlése 47 igen, 7 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett választotta meg dr.Frölich Róbertet ismét országos főrabbivá.


Újbóli kinevezését követően Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke gratulációját fejezte ki a főrabbinak:
“Tisztelt Országos Főrabbi úr, Kedves Robi!
Engedd meg, hogy elsők között, a Budapesti Zsidó Hitközség és jómagam nevében szeretettel gratuláljak országos főrabbivá történő kinevezésedhez.
Megválasztásod különös jelentőséggel bír, hiszen a néhány évvel korábbi MAZSIHISZ alapszabály-módosítás nyomán elsőízben került alkalmazásra az a rendelkezés, miszerint a Rabbitestület által megválasztott országos főrabbi személyét a Közgyűlés határozatával tudomásul veszi.
A mai napon az írott norma szerint a MAZSIHISZ közgyűlése ratifikálta a megválasztásod, így személyedben elsőízben van olyan országos főrabbija a Szövetségnek, akinek legitimitása széleskörű, hiszen annak alapja a Rabbitestületi döntésen túlmenően a MAZSIHISZ legmagasabb fóruma, a Közgyűlés igenlő határozata.
Tisztelt Főrabbi Úr!
Oly időkben kell a MAZSIHISZ egyik vallási kormánykereke mögé állnod, amikor számos konfliktus nehezíti a szervezet működését. Talán soha nem volt annyira szükség a hagyományos neológ értékeken kiérlelt rabbinikus bölcsességedre, a többféle véleményre nyitottságodra, ezek szintetizálási képességedre, mint manapság.
Ezen nemes feladathoz kívánok jó egészséget, sok erőt és sikert!
Budapest, 2021. május 30.
Tisztelettel és baráti üdvözlettel:
Mester Tamás
elnök
Budapesti Zsidó Hitközség”


Ezúton mi is gratulálunk dr.Frölich Róbert főrabbinak.
Eredményes munkájához sok sikert és kitartást kívánunk!

מזל טוב

2021, máj, 30