A járványhelyzet miatti intézkedések az újpesti otthonokban

A járványhelyzet miatt dr.Kunos Péter, a BZSH ügyvezető igazgatója az alábbi intézkedéseket rendelte el a hitközség alá tartozó újpesti otthonokban:
BZSH Újpesti Szeretetotthona
BZSH Újpesti Szakszociális Otthona
Tisztelt Intézményvezetők!
A MAZSIHISZ-BZSH Krízismenedzsmentje áttekintette a járvánnyal kapcsolatos aktuális helyzetet, az EMMI erről szóló levelét, s javaslata alapján a következő intézkedéseket rendelem el.
Az otthonok lakóinak az épületből való kijárását meg kell tiltani, a lakók szükségleteinek beszerzését az otthonok vezetése szervezze meg.
A látogatásokat úgy kell megoldani, hogy a látogatók az ápoltakkal csak egyesével és csak az udvaron találkozhatnak, védőfelszerelésben és a megfelelő távolság betartásával.
Ennek megfelelően ki kell az udvaron alakítani olyan látogatópontot, ahol a lakók a biztonságos távolságtartással, védőfelszerelésben tudják szeretteiket fogadni.
A Krízismenedzsment folyamatosan figyeli a járvány alakulását, és a szükséges, arányos intézkedéseket a jövőben is javasolni fogja.
Üdvözlettel:
dr. Kunos Péter
Ügyvezető igazgató

2020, aug, 31