Ilan Mor: össze kell fogni az antiszemitizmus ellen!

ilan_morAzoknak, akik tiszteletben tartják az alapvető erkölcsi értékeket és az emberi szabadságot, össze kell fogniuk, hogy legyőzzék az antiszemitizmust – fogalmazott Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából írt üzenetében.
A diplomata közleményében – amelyet a nagykövetség kedden juttatott el az MTI-hez – emlékeztetett: egy évtizeddel ezelőtt, 2005-ben az ENSZ közgyűlése január 27-ét nemzetközi emléknappá nyilvánította, amelyen a náci korszak áldozatai előtt tisztelegnek. Azért választották január 27-ét, mert 1945-ben ezen a napon szabadították fel a legnagyobb náci haláltábort, Auschwitz-Birkenaut. Az ENSZ-határozat elutasítja a holokauszt tagadását, elítéli a diszkriminációt és a vallási vagy etnikai alapú erőszakot – mutatott rá.
Ilan Mor kiemelte: az emléknapon visszatekintünk, emlékezünk a holokauszt áldozataira és elgondolkodunk azon, hogy mi történne, ha a rasszizmus és a gyűlölet ellenőrizetlen lenne. Ez az a nap, amikor látjuk, hogy a múlt tanulságai milyen szerepet játszanak napjainkban – tette hozzá.
A nagykövet hangsúlyozta: az ENSZ valamennyi tagállamának kötelessége, hogy tisztelegjen a holokauszt áldozatai előtt és úgy fejlessze oktatási programjait, hogy a jövőben megelőzze a népirtást.
Az elmúlt években láthatóan és mérhetően emelkedett az antiszemitizmus mértéke világszerte, és csökkent a zsidó közösségek fizikai biztonsága – közölte. Úgy látja, megnövekedett antiszemita feszültség jellemezte az elmúlt hónapokat, főként Európában.
Ilan Mor arra is kitért, hogy holokauszttagadás és revizionizmus nemcsak Iránban és a muszlim világban fordulhat elő, látható Európában, Latin-Amerikában és a világon mindenhol, különösen az interneten és a közösségi médiában. Világossá kellene tenni, hogy a holokauszttagadás és revizionizmus az antiszemitizmus egy formája és gyűlölet-bűncselekmény – írta.
A diplomata szerint az antiszemitizmus elleni küzdelem nemcsak “zsidó ügy”, hanem globális kihívás, amely valamennyi nemzetet érint, és amellyel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie. Azoknak, akik tiszteletben tartják az alapvető erkölcsi értékeket és az emberi szabadságot, össze kell fogniuk, hogy legyőzzék ezt a jelenséget – vélekedett a nagykövet.

2015, jan, 27