Idén a polgári újév napjára esik Tévét 10

tevet10Ebben a zsinagógai évben az Assarah b’Tevet (azaz Tévét hó tizedike) böjtnap január elsejére esik.
Ezen a napon hajnaltól napnyugtáig böjtölünk emlékezvén arra, hogy Nabukadnecár azon a napon kezdte meg Jeruzsálem ostromát. Vesztegzárral vették körül a babilóniaiak a várost, egy madár sem repülhetett át a zordon falak fölött. Éhségre ítélték a város védőit. Másfél évig tartott a hősök ellenállása. Ennek emlékére e napot bölcseink böjtnapnak hirdették, amelyet “A tizedik böjtnek” neveztek el.
Tevet 10 ( עשרה בטבת‎ )böjttel, gyászolással és bűnbánattal telik. Napkeltétől napnyugtáig nem eszünk, nem iszunk, s az erre a napra vonatkozó speciális imákat is hozzáadjuk a szokásos imádságokhoz. Mivel ez ún. kis gyásznap, a Halacha mentesíti a böjt alól a betegeket, a terhes és szoptató nőket, akiknek nehezükre eshet a böjt. Mindazonáltal dicséretes cselekedet betartani az összes böjti megszorítást, kivéve a bőr cipő viselésének tilalmát, sőt a fürdés is megengedett. A böjtnapon Tórát olvasunk reggel is, este is. A Tévét tizedikével elkezdődött folyamat betetőzése a Szent város és templomának lerombolása.
nabukadnecar_falA Szentély pusztulásával, a churbánnal kapcsolatban négy böjtöt írtak elő bölcseink. Ezek: Tisri másodika, Tévét tizedike, Támuz tizenhetedike, Áv hó kilencedike.
Az elmúlt időszakban ezt a napot nyilvánították a “Kaddish Napjává”, hogy ekkor emlékezzünk a Holokauszt áldozataira is, mert sajnos a legtöbbek úgy vesztek oda, hogy nem maradt, aki Kaddish-t mondott volna értük. Ez a Holokauszt hetvenedik évfordulóján kiváltképpen aktuális is.
(orzse)

2014, dec, 30