Huszonöt éve ölték meg Izrael miniszterelnökét

A zsidó naptár szerint csütörtök este van a 25. évfordulója Izrael 5. miniszterelnöke, Jichák Rabin megölésének.
Délelőtt a hivatalos emlékünnepségen felszólalva Reuven Rivlin elnök hangsúlyozta, hogy el kell ítélni az erőszak minden formáját, beleértve a verbálisat is.
„Minden évben meggyújtom Jichák gyertyáját, és érzem, mennyire ég a föld kint. És ebben az évben minden eddiginél jobban… Attól tartok, hogy a bennünk lévő lángok veszélyeztetik otthonunkat, mindannyiunkat. Veszélybe sodorja azt az izraeli szövetet, amelynek megépítésén olyan keményen dolgoztunk. Az ország kettészakadt, mint ahogy a Vörös-tenger szétvált. A gyűlölet kézzelfogható. Soha nem szabad hagyni, hogy olyan helyzet álljon elő, amikor az emberek nyilvánosan izraeli állampolgárok halálát követelik. Elfogadhatatlan, hogy az újságírók veszélyben éljenek. Elfogadhatatlan, hogy a polgárok polgárokat üssenek” – mondta Rivlin valószínűleg a kormányellenes tüntetéseken elkövetett erőszakra utalva. Elfogadhatatlan, hogy súlyos verbális erőszakot irányítsanak a rendőrségre. Elfogadhatatlan, hogy legitimáljuk a következő politikai gyilkosságot, szavakkal vagy hallgatással, pillantásokkal vagy félrenézésekkel, cselekedetekkel vagy éppen tétlenséggel. Jichák Rabin miniszterelnök meggyilkolása politikai merénylet volt. A miniszterelnök megvetendő gyilkosa úgy gondolta, hogy legitimitása van az éles és mély politikai nézeteltérések fennállásának kiküszöbölésére.”  – mondta Rivlin.
Rabint egy szélsőjobboldali aktivista, Jigal Amir lőtte le 1995. november 4-én a tel-avivi tömeggyűlés után.
Rabin a Hatnapos háború idején a hadsereg vezérkari főnöke, később az Egyesült Államok nagykövete, védelmi miniszter és kétszer miniszterelnök is volt (1974-től 1977-ig és 1992-től 1995-ig, a megöléséig). 1994-ben Nobel-békedíjat kapott az Oslói Egyezmény létrehozásában nyújtott szerepéért, Simon Peresz (akkor) külügyminiszterrel és Jasszer Arafat Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjével együtt.

2020, okt, 29