Holttá nyilváníthatják Raoul Wallenberget

raoul_wallenbMintegy 70 évvel Raoul Wallenberg svéd diplomata eltűnése után hivatalosan is holttá nyilvánítanák őt – közölte kedden a Svenska Dagbladet stockholmi újság.
Az 1912. augusztus 4-én született Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg azzal, hogy svéd okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok szerint 1947-ben börtönben halt meg, de egyes források tudni vélik, hogy még évekkel később is fogolyként élt.
A diplomata vagyonának kezelője a SEB svéd banknál azt kérvényezte a hatóságoktól, hogy Wallenberget hivatalosan is nyilvánítsák halottnak. A skandináv adóhivatal igazgatója a Svenska Dagbladetnek elmondta: szerinte ősszel születik döntés a diplomata halottá nyilvánításáról.
Wallenberg Svédország leggazdagabb és legbefolyásosabb nagytőkés dinasztiájához tartozott. A zsidók mentésében vállalt szerepéért az Egyesült Államok díszpolgárságával is kitüntették.
(mti)

2016, márc, 29