Húsz méter magas holokauszt-emlékművet adtak át Rióban

Múlt hét vasárnap avatták fel Rio de Janeiro új holokauszt-emlékművét, amely valamivel több mint 20 méter magas oszlopának alján a Ne ölj! parancsolat olvasható. A Jichak Rabin tér csücskében felállított emlékműtől remek kilátás nyílik a város egyik jelképének számító Cukorsüveg-hegyre.
Az avatási ünnepségen részt vettek a kormány és a zsidó közösség képviselői. Fabio Wajngarten elmondta, hogy a nagyszülei holokauszt-túlélők voltak, a nagymamája karjára szám volt tetoválva, és mindig azt tanította neki, hogy sose felejtsen. „Nem feledkezhetünk meg a holokauszt szörnyűségeiről. ” – jelentette ki az államtitkár.
“A közöny a legnagyobb veszély az emberiség számára. Ha nem emlékezünk meg a holokausztról, az azt jelenti, hogy még egyszer megöljük ezeket az embereket” – idézte beszédében Elie Wieselt Brazília legfelsőbb bíróságának elnöke. Luiz Fux román zsidó menekültek unokája lett az első zsidó, aki betölti ezt a tisztséget.

2020, dec, 18