Éjfélkor hivatalosan is feloszlott a 23. Kneszet

Az izraeli parlament története során először került sor arra, hogy a költségvetés jóváhagyásának elmaradása miatt írnak ki előrehozott választásokat.
A 23. Kneszet feloszlatása rendhagyó módon kedd éjfélkor automatikusan életbe lépett, az egységkormány megállapodás értelmében.
Naftali Bennett a parlament feloszlatása előtt már kora délután bejelentette igényét a következő forduló miniszterelnök-jelöltségére. A Jamina szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy Benjamin Netanjahu leváltására fog törekedni, ugyanakkor nem zárta ki a miniszterelnök esetleges jövőbeli kormányával való együttműködést.
A miniszterelnök legesélyesebb kihívója a Likudból kivált Gideon Szá’ár viszont kijelentette, hogy amennyiben a miniszterelnöknek sikerül kormányt alakítani, akkor az ellenzékhez fog csatlakozni.
Netanjahu a nagyjából 80-100 millió sékelbe kerülő negyedik választás teljes felelősségét Beni Gantzra hárítva kijelentette, nagy győzelmet fog aratni a jövő évi március 23-án sorra kerülő választásokon. Gantz szerint a miniszterelnök szegte meg az egységkormány megállapodást, így költségvetés nélkül a parlament működésképtelenné vált.
A közvélemény-kutatások alapján a megkérdezettek többsége egyébként Benjamin Netanjahut okolja a koalíció felbomlása miatt.

2020, dec, 23