Hivatalosan halottnak nyilvánították Wallenberget

rwallberg71 évvel azután, hogy a második világháború idején sok ezer zsidó életét megmentő svéd diplomata eltűnt Budapestről, hivatalosan is halottnak nyilvánították a svéd hatóságok Raoul Wallenberget.
A svéd adóhatóság – amely a skandináv országban a születéseket és a halálozásokat nyilvántartja – hétfőn megerősítette az Expressen című lap értesülését, amely szerint Wallenberget halottá nyilvánították.
A hatóság igazgatója, Pia Gustaffson a hírről beszámoló AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a Wallenberg halottá nyilvánításáról szóló döntés október 26-án született, mégpedig a diplomata vagyonának kezelője kérésére.
A szovjet fogságban meghalt svéd diplomata halálának pontos ideje és körülményei továbbra sem tisztázottak.

2016, okt, 31