Következő felolvasandó hetiszakaszunk tovább kíséri útjukon az Erecbe tartó törzseket. Most elérkeztek Moáv határáig és várakozási álláspontot foglaltak el. Mózes jól tudta, hogy “fölöttes hatósága” – az Örökkévaló, Izrael Istene – figyelmeztette a népet, nem bántalmazni Moávot és nem háborúzni vele, mivel a zsidók nem kapnak részt országából, amely Lót fiainak adatott örökségül. Ha még emlékszünk rá, Móáv annak a Lótnak a fia volt – a lányától! – aki szegről végre Ábrahám unokaöccse volt. Rokonokkal pedig nem háborúzunk.
Most tehát várunk, mi lesz a “rokon” Moáv álláspontja? Elibünk jönnek-e kenyérrel és vízzel és szabad átvonulást engednek Izrael fiainak, vagy pedig ellenséges álláspontra helyezkednek?
A “rokon” nem tagadta meg korcs, vétekben fogant származását. Királya, Bálák, Cipor fia, szövetségeseket keresett, hogy megbirkózzon az izraeli “veszéllyel”. Meg is találta őket a szomszédos Midjánban, akikkel megtanácskozta a dolgot és arra a meggyőződésre jutottak, hogy fegyveres erő itt nem segít. Már eljutott hozzájuk a két nagy emorita király katonai kudarcának híre és így Bálák elhatározta, hogy itt csak a pszichológiai hadviselés segít.
Hallottuk – mondta – hogy a zsidóknak és vezetőjüknek, Mózesnek ereje a szájukban van. Vagyis ha baj van – imádkoznak, és Istenük megsegíti őket. Nosza, nekünk is van egy ilyen “aranyszájú” varázslónk, meghívjuk őt és majd ő…
Választásuk Bileámra esett, akihez küldöttséget menesztettek Mezopotámiába és fűt-fát ígértek neki, ha eljön és megátkozza Izraelt, “hiszen tudjuk, hogy akit te megáldasz az áldott, akit pedig kiátkozol…”. Hosszas huzavona után Bileám kötélnek állt és teljesítette a meghívást. Az úton egyedülálló dolog történt vele: szamara kinyitotta száját és megrótta a kuruzslót, aki ütötte-verte őt, mivel nem látta, amit az oktalan állat látott: Bileám útját Isten angyala állta el, pallóssal a kezében, hogy ne mehessen tovább. Csak azután hagyta folytatni útját, miután megígértette vele, hogy csak azt fogja mondani, amit az isteni sugallat a szájába ad. (A “beszélő szamár” egy külön sztori, erről majd jövőre, Isten segítségével).
Bölcseink nincsenek egy véleményen az aranyszájú varázslóval kapcsolatban. Van, aki azt tartja, hogy Bileám a gójok egyik prófétája volt – alacsony szinten de próféta – hogy ne érvelhessenek azzal: “Ja, ha nekünk prófétánk lenne, mint a zsidóknak…” Próféciája abból állott, hogy ki tudta számítani, mikor haragszik az Örökkévaló (a Talmud szerint ez napi egy perc…) és ha akkor megátkozott valakit, akkor az megnézhette magát.
Tehát Bileám, jött, ripsz-ropsz, hókusz-pókusz, nem kevesebb, mint hét oltár és a szájtáti nép füle hallatára Bileám áldja és dicséri Izraelt, ahelyett hogy átkozná!
Ha lélektani hadviselésről van szó – ami nagyon valószínű – akkor az iraki nagyágyú csütörtököt mondott. Első beszédében még csak mentegetőzik: Árámból (messziről) hivatott engem Bálák hogy átkozzam el Izraelt. (Dehát) hogy átkozzam el én, ha nem átkozza az Isten, és hogyan kárhoztathatom én, ha nem kárhoztatja az Örökkévaló?!. Majd azt kívánja magának, legyen olyan a halála, mint az övék, hiszen ez a nép egyedülálló (és élő) és nem számítja magát a népek közé…
(Arra, hogy Bileám a zsidó halált kívánta magának, mondta az egyik ismert haszid rebbe, hogy ez egy bizonyos zsidó prototípusa: úgy akar élni, mint egy gój, de meghalni – mint egy zsidó (akit nem égetnek el és Kaddist mondanak utána).
Bálák ráncolja a homlokát, de Bileám emlékezteti, hogy csak azt mondhatja, amit Isten a szájába ad. Még három kísérlet, melyek egyikében a szárnyaszegett varázsló Izrael lakhelyeit dicséri (“Má Tovu”) majd a vendéglátó király elkergeti őt. Mielőtt azonban szégyenszemre elkotródna – ad Báláknak egy “jó” tanácsot: próbálják a jó moabita leányzók a hosszú sivatagi útról jövő zsidókat immorális életre csábítani és ez hasznosabb lesz, mint az ő átkai, mivel “a zsidók istene gyűlöli a kicsapongást”.
Bileámnak igaza volt: 24 ezer zsidó esett áldozatul a peori orgiáknak. A dolog folytatása a midjaniták elleni bosszúhadjárat lett.