Hétfőtől Budapest a zsidó sportvilág fővárosa

Legalább 30 érmet, köztük természetesen minél több aranyat vár a 208 magyar sportolótól a hétfőn megkezdődött és jövő szerdáig tartó, budapesti központú 15. Maccabi Európa Játékokon Jusztin Ádám, a Maccabi VAC sportegyesület elnöke.
A sportvezető a játékok központi helyszínén, a Ludovika Campus Oktatási Központban megtartott hétfői sajtótájékoztatón hozzátette: elsősorban a hagyományos magyar sikersportágakban, így vízilabdában, vívásban, bridzsben vár jó szereplést a versenyzőktől. A szervezőbizottság társelnöki tisztét is betöltő Jusztin Ádám emlékeztetett arra, hogy a magyarok 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben is eredményesek voltak a Maccabi Európa Játékokon, s 15-20 éremmel tértek haza ezekről az eseményekről.
A mostani játékok kapcsán megjegyezte: hazai részről 16 sportágban 177 férfi és 31 női sportoló fog versenyezni, ami rekord. A mostani létszám több mint a duplája az eddigi legnépesebb, közel 100 fős magyar sportolói delegációnak.
“Versenyzőink közül 72-en masters, 55-en junior és 81-en az open kategóriában indulnak, de a juniorok között akadnak, akik az open kategóriában is rajthoz állnak” – jelentette ki Jusztin Ádám, aki megemlítette azt is, hogy Magyarország négy futsal-, két kosárlabda- és két vízilabdacsapattal vesz részt a küzdelmekben. A keddi programból kiemelte, hogy a magyar futsal csapat Izrael, míg a kosárlabdázók az Amerikai Egyesült Államok legjobbjai elleni kezdik meg szereplésüket.
Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke, a játékok szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy a 15. Maccabi Európa Játékokon 42 ország közel 2300 sportolója összesen 24 sportágban – ebből négy bemutató – versenyez majd egymással. Véleménye szerint a kísérőkkel együtt összesen 5000 résztvevő “egy csodálatos eseménysorozatnak néz elé”, majd háláját fejezte ki a magyar kormánynak azért, hogy támogatta a játékok megrendezését. Végül arról beszélt, hogy a Maccabi Európa Játékoknak korábban nyugat-európai városok adtak otthont, s azzal, hogy most Budapest a házigazda, Európa egységességét bizonyítják. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nemcsak a kontinensről, hanem meghívásos alapon kilenc Európán kívüli országból, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Ausztráliából és Izraelből is érkeznek sportolók.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerint a játékok rendezésének a magyar zsidó közösség szempontjából rendkívüli jelentősége van, hiszen az esemény a közösség jó hírét viszi el a világba. Felidézte, hogy a Maccabi Európa Játékok elnyeréséhez attraktív pályázatra, kormánygaranciára, valamint a helyi zsidóközösség támogatására volt szükség. Megemlítette, hogy a játékok kapcsán számos kulturális és vallási programot szerveznek, így például péntek este több mint 3000 fő részvételével tartanak istentiszteletet a Dohány utcai zsinagógában.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a játékok védnöki testületének vezetője kifejtette, az esemény kapcsán öt földrészre jut el a játékok jelmondata, miszerint
“Mindig több van, ami összeköt bennünket, mint ami szétválaszt”. A sportvezető felhívta a figyelmet, hogy barátságos, sportszerű, izgalmas, jókedvű, egy szóval vidám játékokat szeretnének rendezni, amelyen mindenki jól érzi magát és egy életre szóló élménnyel tér haza Magyarországról. Kiemelte, hogy a rendezvény minden idők legnagyobb Maccabi Európa Játéka, egyben Magyarország legnagyobb multisport eseménye, amelynek lebonyolítását több mint 500 önkéntes segíti. Kitért arra is, hogy a legnépesebb a 297 fős német delegáció, a legidősebb egy 86 éves amerikai bridzs játékos, míg a legfiatalabb egy 2009-ben született litván sakkozó.
Deutsch Tamás kiemelte: a hivatalos megnyitót kedd este fél 9-kor tartják az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az ünnepségen 67 fellépő lesz, a lángot Polgár Judit gyújtja meg, s rövid beszédet mond majd Áder János köztársasági elnök, a játékok fővédnöke.
A szervezők a Ludovika Campus tőszomszédságában található Orczy-kertben kialakítanak egy “Maccabi falut”, ahol minden nap a díjátadást rendezik, de lesznek kiállítások, koncertek és filmvetítések is. A játékokra érkező versenyzők és a további csapattagok összesen 27 ezer vendégéjszakát töltenek Magyarországon. A kormány összesen ötmilliárd forint költségvetési támogatást biztosított a játékok előkészítésére és lebonyolítására, amely a teljes költségvetés 90 százalékát teszi ki.

2019, júl, 29