Hétfőn megkezdődnek az érettségik a Scheiber Sándor Gimnáziumban

A járványügyi óvintézkedések szigorú betartása közepette kezdődnek meg az érettségi vizsgák május 4-én, hétfőn a Budapesti Zsidó Hitközség fenntartásában működő, immár 100 éves Scheiber Iskolában. Az érettséginek a két végzős osztály összesen 24 diákja lát neki, a tanulóknak idén kivételesen maszkban és gumikesztyűben kell érettségizniük.
“Teljes fertőtlenítő takarítás volt azokon a szinteken, ahol az érettségizők és a tanárok tartózkodnak majd. Közvetlenül az épület bejáratánál automata adagolós kézfertőtlenítő készüléket helyeztünk el, a belépéskor pedig mindenki kap gumikesztyűt és maszkot, amit az Élet Menete Alapítvány és a Mazsihisz biztosított számunkra.” – mondta az intézmény igazgatója Kovács Bernadett.

“A kormányzat tíz-tíz főben határozta meg azt a maximális létszámot, ahányan egy teremben jelen lehetnek egyszerre, de mi úgy döntöttünk, hogy nyolc diákot engedünk be egy-egy terembe, ahol minden tanuló között két méter távolságot kell tartani. Négy teremben zajlik majd az érettségi, minden szinten található egy-egy automata kézfertőtlenítő. Az ügyelő tanárok három különböző tanári szobában dolgozhatnak, ahol nekik is be kell tartaniuk az egymástól számított két méter távolságot. A mosdókat egyszerre csak egy személy használhatja majd. A gumikesztyűket és maszkokat használat után egy veszélyeshulladék-tárolóban gyűjtjük össze, és megfelelő helyre szállítjuk.” – mondta az igazgató.

2020, máj, 03