Három budapesti körzet ismét együtt ünnepel Purimkor

A nagy sikerű tavalyi közös rendezést követően, idén is együtt ünnepel három budapesti körzet Purimkor.
Március 11-én, szombaton este hét órakor megnyílnak a Páva utcai zsinagóga kapui, ahol a Bét Sálom zsinagóga, a Dél-pesti körzet és a Páva utcai körzet hívei tölthetnek közösen egy feledhetetlen estét.
A gyönyörű kilencedik kerületi zsinagógában lesz természetesen Megilla olvasás, gyermekfoglalkozás, jelmezverseny, valamint az idősebbek és fiatalabbak nagy örömére Arató Disco is.
A három körzet közös purimi mulatságára ingyenes a belépő, de a szervezők szívesen fogadnak adományt, illetve a rabbikkal előre egyeztetett italokat is.

2017, febr, 24