A harmadik zsidóellenes törvény előkészítése és elfogadása – online beszélgetés

A Holokauszt Emlékközpont mindenkit tisztelettel meghív a “A harmadik zsidóellenes törvény előkészítése és elfogadása (1941. évi XV. tc.)” című online kerekasztal beszélgetésre.
1941-re Magyarországon a mindennapi élet realitásait áthatotta a zsidó – nem zsidó (árja) szembeállítás. Bárdossy miniszterelnök (1941‒1942) 1941. április 16.-i rendeletével a hadköteles megkeresztelkedett zsidó férfiakat is munkaszolgálatra rendelte. Ily módon a faji antiszemitizmus – amely egyértelműen felülírt mindennemű keresztény felekezeti hovatartozást – lassan-lassan mindent (kül- és belpolitikát, gazdasági és társadalmi problémákat) megmagyarázó eszmerendszerré vált. Ebben a légkörben került sor a harmadik zsidótörvény előkészítésére és elfogadására, amely tulajdonképpen „a házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről” szólt. Bevezette a „fajgyalázás” fogalmát, ami megkérdőjelezte a vegyes házasságokat. A kerekasztal célja áttekinteni azt a folyamatot, amely elvezetett a fajelmélet közéleti elfogadásához, jogszabályi megfogalmazásához, és megvizsgálni, hogy az egyházi vezetők miért nem szavazták meg ezt a törvényt.
A beszélgetés résztvevői:
DR. FAZEKAS CSABA
egyetemi docens, ME BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete
DR. SZELKE LÁSZLÓ
egyetemi adjunktus, PPKE
DR. LÉNÁRT ANDRÁS
történész, Holokauszt Emlékközpont
Moderátor:
DR. JAKAB ATTILA
történész, Holokauszt Emlékközpont
Időpont:
2021. május 27. (csütörtök) 18 óra
A programhoz ZOOM alkalmazáson keresztül csatlakozhatnak, vagy a facebookon élőben követheti az előadást.
Részvételi szándékát bárki az alábbi e-mail címen jelezheti: regisztracio@hdke.hu

2021, máj, 23