Nagy ünnepséggel köszöntik az idei Hanukát a Dózsa zsinagógában

dozsahanukkaA tavalyi évben harminc év után ismét felgyúltak a hanuka gyertyák lángjai a száz éves Dózsa György úti zsinagógában, és a hagyomány idén sem szakad meg.
Az idei ünnepen ismét öröm, és szeretet tölti meg az egykori nagy zsinagóga épületét, hiszen a Dózsa körzet Hanuka első napján ünnepi gyertyagyújtással emlékezik meg a csodáról.
Tótha Joel Péter rabbi ünnepi beszéde, és dr.Kerekes Béla kántor liturgikus énekei mellett, a vidám hangulatról a Z’mirim Klezmer Band gondoskodik a december 6.-án este fél nyolckor kezdődő ünnepségen.
Az eseményre a körzet vezetői meghívták a régi zsinagógában a hétköznapokban edzésen résztvevő olimpiai-, és Világbajnok vívókat is, akik jelenlétükkel megtisztelik a zsidó közösség ünnepi eseményét.

2015, dec, 01