Hanuka hatodik napja három helyszínen, hat körzet részvételével

Elérkeztünk Hanuka hatodik napjához, de a különféle ünnepségeknek még mindig nincs vége.
Csütörtökön három helyszínen is összegyűlnek a budapesti közösségek tagjai, hogy együtt ünnepeljék a csodát.
Este öt órakor kezdődik a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga ünnepsége, a körzet dísztermében, ahol Klein Judit és zenekara szórakoztatja a híveket.
Szintén 17 órakor a Dohány utcai zsinagóga közössége is mindenkit szeretettel vár a Goldmark terembe, ahol a gyertyagyújtás mellett programokkal várják az érdeklődőket. A Dohány zsinagóga kórusa, majd az Old Songs Duó szórakoztatja a közönséget Retró Slágerekkel.
Egyik helyen sem maradhat el természetesen az ünnepi asztalokról a szokásos hanukai fánk.
Este fél hatkor a József Attila Művelődési Központban is fellobbannak a lángok, ahol négy budapesti körzet, a Bét Sálom, a Frankel, a Hunyadi téri és a Thököly úti közösség tagjainak közös hanukai mulatságára kerül sor. Fellép a Beyn Hayamim zenekar, egyperces jeleneteket adnak elő a Gólem Színház színészei, lesz fánk, hanukai finomságok és tombola is.
Íme a teljes hanukai program>>>

2016, dec, 29