Gyász: Elhunyt Bálint György

“Bálint gazda ma este csöndben elment” – adta hírül a közkedvelt kertészmérnök hivatalos facebook oldala.
Bálint György 1919-ben született gazdálkodással foglalkozó zsidó családba Gyöngyösön. Holokauszttúlélő volt, munkaszolgálatosként két koncentrációs tábort is megjárt, az egyikből meg is szökött nem sokkal a felszabadulás előtt. A kommunista hatalomátvétel után internálással fenyegették meg, családja földjeit is elvették.
1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. 1949–1952 között a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, majd a Kertészeti Kutatóintézetbe került. Élete során számos kertészeti magazint, folyóiratot szerkesztett. 1991–2000 között főszerkesztője az MTV Gazdaképző című műsorának, 1994-től 1998-ig az SZDSZ színeiben parlamenti képviselő volt.
Haláláig rendszeresen publikált, 2017-ben Prima Primissima-díjat kapott.
Bálint György 101 évesen hunyt el.
Emléke legyen áldott!
ברוך דיין אמת

2020, jún, 21