A 75 éve felállított pesti gettó évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Klauzál téren

Zsidó honfitársaink tragédiája mindannyiunk tragédiája, a magyar történelem legsötétebb időszaka – jelentette ki Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester csütörtökön Budapesten, a 75 éve felállított pesti gettó évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
Niedermüller Péter a VII. kerületi egykori gettó területén lévő Klauzál téren, az önkormányzat megemlékezésén azt mondta: nem elég csöndben emlékezni, hangosan el kell mondanunk, mi az, ami 1944-45 telén Budapesten történt.
El kell mondani, hogy itt, a Klauzál téren, ahol ma már gyerekek játszanak, fociznak, több ezer ember vesztette leírhatatlan körülmények között az életét. El kell mondani, hogy “ez a tér nem egyszerűen egy tér Budapesten, hanem ez a tér a halál, a pusztulás, az embertelenség tere” – fogalmazott.
Niedermüller Péter hangsúlyozta: gyermekeinknek és unokáinknak azt is el kell mondanunk, hogy a gyűlölet és a gyűlölködés, a másik ember megbélyegzése és kirekesztése, az emberi méltóság sárba tiprása, az elszabadult indulatok, az ellenségképek gyártása, az idegengyűlölet beláthatatlan következményekkel járhat, ahogyan az 1944-45 telén Budapesten is történt.
Egy társadalmat, egy demokráciát mindenekelőtt az minősít, ahogyan az a kisebbségekkel, a másként gondolkodókkal, a mássággal bánik – mondta a polgármester, hozzátéve: egy nemzetet nem az egyformaság, nem az “egy vérből valók vagyunk” mítosza, hanem sokkal inkább sokféleség, a sokféleség tiszteletben tartása tesz naggyá és erőssé.
Ezt különösen határozottan kell mondanunk ma, amikor az antiszemitizmus megint terjed Európában – hangoztatta.
Niedermüller Péter lesújtónak nevezte, hogy “vannak az országban magukat történésznek gondoló emberek, akik szerint a zsidók Kamenyec-Podolszkijba történő deportálása idegenrendészeti eljárás volt”. Lesújtó az is, hogy vannak, akik szobrot állítanak a nyíltan antiszemita Prohászka Ottokárnak és Nyírő Józsefnek, vagy éppen annak a Kornis Gyulának, aki szerint a zsidóság megrontotta a magyarság szellemét – fogalmazott.
A polgármester hangsúlyozta, meg kell mutatnunk, hogy volt és van egy másik Magyarország, amely érzi a múlt bűneinek a terhét, érzi a felelősségét a múltért, de a jövőért is.
Niedermüller Péter emlékeztetett: az akkori kormány 1944. november 18-án közölte a Zsidó Tanács képviselőivel, hogy gettóba kell vonulniuk a zsidóknak, és november 29-én napvilágot látott a belügyminiszteri rendelet a gettó létrehozásáról Erzsébetvárosban. December 10-ére az egész gettónak kijelölt területet lezárták a nyilasok. A következő hónapokban sok tízezer zsidó honfitársunk élt és halt meg rettenetes körülmény között a gettóban – mondta a polgármester.
A megemlékezésen Kardos Péter főrabbi a meggyalázottakért, a megkínzottakért, a megszégyenítettekért és a meggyilkoltakért mondott imát.
Ezt követően a jelenlévők – köztük Karácsony Gergely főpolgármester, Heisler András, a Mazsihisz elnöke, és dr.Kunos Péter, BZSH-Mazsihisz ügyvezető igazgató és a megjelentek gyertyát gyújtottak az elhunytak emlékére, és elhelyezték a megemlékezés köveit is.
Képek a megemlékezésről>>>

2019, nov, 28