Fónagy János: méltó helyen állítottak emléket a munkaszolgálatosoknak

mszolgtelk“Méltó helyen állítottak emléket a munkaszolgálatosoknak a budapesti Józsefvárosban található Teleki László téren” – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
Fónagy János arra utalt, hogy a tér a zsidó kiskereskedelem és kisipar ismert helyszíne volt egykor, míg a közeli józsefvárosi pályaudvarról vonatok indultak a deportáltakkal.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést a Teleki László téren vasárnap. A munkaszolgálatosok ott elhelyezett új emlékművét Dan Reisinger magyar származású, Izraelben élő grafikus- és képzőművész tervezte.
Fónagy János a munkaszolgálatosok történetét ismertetve felidézte, hogy a munkaszolgálat fogalmát 1939-ben vezették be törvényben, ez a lépés a zsidók megalázását, majd elpusztítását célozta.
“Eleinte Magyarország területén voltak a táborok, majd az ország határain túl is. A zsidó értelmiségiek, polgári foglalkozást űzők tízezreit vitték el, és a nyilas hatalomátvétel még kilátástalanabbá tette a munkaszolgálatosok helyzetét, akkor már lányokat, asszonyokat is munkára vittek” – fűzte hozzá.
Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy az emlékmű hűen tükrözi a történelmet, és történelmi igazságot szolgáltat az áldozatoknak.
“Az emlékmű segíti, hogy ismét azzal a témával foglalkozzanak, amely hosszú éveken át a történelem margójára szorult” – mutatott rá.
Ilan Mor köszönetet mondott a kormánynak, hogy támogatta az emlékmű felállítását, újabb tanúbizonyságát adva elkötelezettségének.
Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke kifejtette: a budapesti zsidóság emlékeiben a Teleki tér minden esetben jelen van, ezen a helyen ezerszámra haladtak át a zsidóság tagjai a kilátástalan jövő felé.
Korábban pedig ez volt a budapesti zsidóság egyik fő központja – idézte fel.
Mint mondta, ezen a helyszínen ártatlan emberek rohantak vesztükbe, életüket hátrahagyva mentek a bizonytalanságba. Az emlékmű űrt tölt be, hiszen nemcsak a munkaszolgálatosokról emlékezik meg, hanem örök emléket állít azoknak, akik ezen az útvonalon vonultak a halálba, a bizonytalan jövőbe.
(fotó: mti)

2016, ápr, 17