A főváros felszabadulásának 75. évfordulójára emlékezik a BZSH elnöke

A főváros felszabadulásának 75. évfordulójára emlékezik a BZSH elnöke

A pesti zsidóság a náci-nyilas rémuralom alóli felszabadulását minden év január 18. napján idézi fel, (a budapesti „nagy” gettó felszabadításának napján) azonban Budapest, mint egységes főváros éppen 75 esztendeje, 1945. február 13-án rázta le magáról a fasiszta rabigát.

Az értelmetlen rombolás jegyében a Budára visszavonuló német haderő 1945. január 18-án felrobbantotta a Lánchidat és a Margit híd még álló részét. A Horthy Miklós híd január 14-én semmisült meg, míg a Ferenc József hidat január 16-án robbantották fel.
A második világháború sorsfordító csatái közül Budapest ostroma a harmadik a sorban: Sztálingrád és Leningrád mögött Budapest ostroma tartott a leghosszabb ideig, több mint 100 napig.
Nem véletlenül adta Ungváry Krisztián a témában 2000-ben megjelent tanulmányának a „Második Sztálingrád” címet. A szerzőt idézem:
„Az emberveszteség (kb. 105.000 fő) mellett rendkívül súlyos volt a főváros értékeinek pusztulása is. Bár korábban a szovjet légierő is bombázta a hidakat, felrobbantásukat a német védők végezték el Pest kiürítése után. Súlyos károkat szenvedett a pesti Duna-korzó. A Királyi Vár egyes részei már az ostrom alatt sérüléseket szenvedtek, a tetőszerkezet elpusztult. Az épületegyüttes kiégése hetekig tartott, és döntően már az ostrom után következett be. A Rózsadomb és a Sashegy villái közül számos elpusztult, romba dőlt az Állatkert és Bel-Buda sok épülete. Egyes házak, mint például a Margit körúton épült Regent-ház, illetve a Vitéz utca egyik épülete a földdel vált egyenlővé a mellettük telepített lőszerraktár felrobbanása miatt. Szinte minden épület szenvedett kisebb-nagyobb károkat.”

Sajnos az utóbbi évtizedekben a szélsőjobboldal téves „romanticizmussal”, nyilvánvaló hazugságokkal akarja hősnek beállítani a budai várban bennrekedt, a kitörési kísérletben részt vevő német és magyar katonákat, holott többségében csak szerencsétlen áldozatai az őket feláldozó esztelen náci rezsimnek. Ugyancsak megkérdőjelezhetetlen történelmi tény, hogy Budapestet (sőt egész Magyarországot) a szovjet csapatok szabadították fel a népírtó zsarnokság alól. Örök Áldás kísérje a Hősök emlékét! (Az azt követő, fokozatosan enyhülő diktatúra mindannyiunk majd fél évszázados múltja, azonban a felszabadulás dicsőségét nem rontja le.)

Ottlik Géza gondolataival zárom emlékező soraimat:
„Buda ostroma – nem tudom, hogy meddig tartott 1686-ban vagy 1849-ben, de – 1944-45-ben nekünk hosszú volt a Pasaréten. Karácsony estéjétől február közepéig vesztegzár alatt, villany, gáz, telefon, s ami a legrosszabb: víz nélkül, s persze éhkoppon, mégiscsak túléltük. A hidaink mind a Dunában, még a Lánchidat sem tudta megmenteni valaki. Éjjel-nappal hallottuk az ágyúszót, bombázást. Elképzeltük, hogy mekkora lehet a pusztítás. De amit aztán később az ember a szemével látott, azt nem tudta előre elképzelni. Házsorok, terek, utcák tűntek el, város helyett hóba-sárba-földbe taposott romok, hullák, dögök, roncsok mindenütt. Mindenkinek az volt az első és legtermészetesebb gondolata, hogy hagyjuk itt azonmód ezt az egészet, és építsünk valahol másutt, lejjebb vagy feljebb a Dunán, egy városalapításra alkalmasabb helyen – ahol például a hidak nem futnak neki meredek hegyoldalaknak – egy új fővárost.
Csakhogy mielőtt ezt az első gondolatot elgondolhattuk volna, már mindenki fogott egy ásót, lapátot, csákányt, szerszámot, és nekiállt, parancsszó, megszervezés és – igazán – gondolkozás nélkül, eltakarítani hullát, dögöt, törmeléksivatagot, olyan lendülettel és elszánt életkedvvel, hogy a város, főnix-madarunk, mégiscsak és megint egyszer újraszületett hamvaiból.”

Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke

A képen a Ferenc József híd (ma Szabadság híd) romokban, forrás: Fortepan archiv