Félóra alatt kimutatja a koronavírus fertőzést egy új izraeli találmány

Egy izraeli cég egy speciális szondát tervezett, ami felválthatná a hagyományos koronavírus-teszteket, és villámgyorsan azonosíthatná a gyanús tüneteket produkáló betegeket.
A NanoScent évtizedek óta speciális tesztkészleteket gyárt, a legújabb fejlesztésükkel állítólag 85 százalékos pontossággal kimutatható a kórokozó jelenléte. Oren Gavriely, az AFP hírügynökségnek adott interjúban elmondta, szeretnék, ha minél több helyen alkalmaznák a speciális szondát, ezáltal sokkal hamarabb elejét lehetne venni például a jövőbeni gócpontok kialakulásának is.
“Eleinte azt mondtuk, egy héten keresztül megnézzük, hogyan működik a dolog, végül már hónapok óta megállás nélkül tesztelünk”- fogalmazott Gavriely.
A teszt néhány COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos kérdéssel kezdődik, amelyet okostelefonon keresztül lehet megválaszolni. Ezután vissza kell tartania a delikvensnek a levegőt, majd az egyik orrlyukat befogva egy inhalátoron keresztül egy apró zacskóba kell kifújni a levegőt.
Ezt a tasakot az inhalátorral együtt egy négyszögletes készülékbe helyezik, ami kiszívja az összes levegőt a zacskóból. Alig pár másodperc után a telefonon megjelenhet az üzenet, melyből megtudhatjuk, pozitív vagy negatív lett-e a teszt.
A NanoScent kutatói ezer izraeli önkéntesen hajtották végre az előzetes mintavételezéseket, amely alapján felállíthattak egy modellt, így könnyebben ki tudták dolgozni a módszert.
Egy ilyen szonda használata rendkívül költséghatékony lenne, nem beszélve arról, hogy gyorsan igazolhatná egyes páciensekről a kórokozó jelenlétét. Igaz, hogy a pontosságon még javítani szükséges, ezen viszont további fejlesztésekkel csiszolni lehet.

2020, júl, 24