Február 1-ig érvényben maradnak a korlátozások

Február 1-ig érvényben maradnak a korlátozások

Február 1-ig hatályban marad mindkét korlátozó intézkedés Magyarországon – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be péntek reggel.
„A korlátozó intézkedéseket február 1-ig meghosszabbítjuk. A középiskolákban is marad az online oktatás” – közölte a Kossuth Rádióban a miniszterelnök. Ugyan a kormányfő mai bejelentése után lett hivatalos, de a héten már elég nyilvánvaló volt, hogy nem fogják enyhíteni a 8 órás kijárási korlátozást. Az Operatív Törzs is arra tett javaslatot a héten, hogy folytassák a digitális oktatást a középiskolákban.

A kormányfő oltási statisztikákról is beszélt: közel 43 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be eddig. Orbán szerint eddig 80 ezer főnek elég vakcina érkezett az országba. „Amíg nincs elég vakcina, olyan életre rendezkedjünk be, amilyenre lehet.” A kormány tárgyal a nyugati gyártókkal, az izraeliekkel, kínaiakkal és oroszokkal is.
„A vakcinától függ, mikor térhetünk vissza a normális kerékvágásba” – mondta a miniszterelnök, aki szerint az oltási sikeresség a 2021-es év gazdasági eredményét is befolyásolja.

A korlátozások meghosszabbítására azért volt szükség, mert meg kellett nézni, hogy az ünnepi időszak után megugrik-e a fertőzésszám. Január első napjaiban a napi új esetszám ismét nőtt, volt, hogy bő háromezer új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt.