Enyhítenek a korlátozásokon Izraelben

Enyhítenek a korlátozásokon Izraelben

Korlátozás-könnyítésekről döntött a koronavírus-kabinet Izraelben. A kabinet eltörölte a bevásárlóközpontok szombati zárlatát, ugyanakkor úgy határozott, hogy „intenzív beavatkozást” indít a 22 leginkább fertőzött településen.

A kabinet az egész országban egységes, teljes, vagy hétvégi, esetleg éjszakai vesztegzárat sürgető javaslatokkal szemben Roni Gamzu professzor álláspontját fogadta el, amely a kevésbé fertőzött területeken nyitást, a fertőzöttebb részeken pedig nagyobb segítségvállalást és zárlatot javasol, és hosszabb távú terveket határoz meg.

Az Eli Kohen hírszerzési miniszter vezetésével ülésező szűkebb grémium a kötelező házi karantén idejét 14-ről 12 napra csökkentette az egészségügyi minisztérium javaslata alapján. Emellett újabb három héttel meghosszabbították a fertőzöttek felderítésében a telefonos helymeghatározás titkosszolgálati eszközének használatát.

A következő két hétben a differenciált, a fertőzöttség mértéke szerinti intézkedésekkel próbálják megállítani a vírus terjedését, és félretették a mindenkit árintő általános zárlatok eszközét.

A kabinet eltörölte a bevásárlóközpontok szombati zárlatát, ugyanakkor úgy határozott, hogy „intenzív beavatkozást” indít a 22 leginkább fertőzött településen. Átfogó lakossági segítségnyújtási rendszert hoznak létre a helyi vezetők igényei alapján, valamint a hadsereg polgári védelmi alakulatainak segítségével megkezdik a fertőzési láncolatok felszámolását.

Ezeken a helyeken zárlat alá vonják azokat a családokat, amelyekben fertőzöttet találtak, és kialakítják evakuálásuk, szállodai elhelyezésük feltételeit. A vörös színnel jelölt helyeken erősen korlátozzák az összejöveteleket, az oktatást, viszont növelik támogatásukat. Jelenleg ultraortodox és arab települések tartoznak az erősen fertőzött vörös kategóriába.

Megerősítették a repülőtér augusztus 16-i megnyitását a zöld, vagyis kevésbé fertőzött országokból érkezők számára. Nekik nem kell karanténba vonulni, de ezen országok listáját egyelőre nem tették közzé, mert megítélésük naponta változhat.

A hosszú távú tervekben úgy döntöttek, hogy ha tovább csökken a napi új fertőzések száma, akkor szeptember 1-jétől a zöld, vagyis nem, vagy alig fertőzött településeken akár 500 főig is lehet majd szabad terepen koncerteket, előadásokat tartani.

A koronavírus-járvány második, nyári hullámában a március-április-májusi első hullámnál jóval többen kapták el a koronavírus-fertőzést, de sokkal nagyobb arányban a fiatalok, és így kevesebben betegedtek meg, mint az első hullámban. Az elmúlt hetekben naponta kétezer körül volt az újonnan felfedezett esetek száma, de ez lassan csökkenésnek indult.

Izraelben az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 24.405 aktív koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, csütörtökön 1689 új vírushordozót diagnosztizáltak. A járvány kitörése óta 576-an haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségekben.