Előadás a művészetek és a holokauszt viszonyáról

budapest-holocaustA művészetek és a holokauszt viszonyát elemző számos könyv és tanulmány szerzője, a leideni egyetem irodalomprofesszora, Dr. Ernst van Alphen osztja meg gondolatait 2014. november 27-én a Holokauszt Emlékközpontban.
Kutatásai a modern és posztmodern irodalomra – és annak a képzőművészettel mutatott kapcsolódásaira – összpontosítanak. Az esemény a Hollandia, Királyság! programsorozat keretében jön létre, a Holland nagykövetség támogatásával.
Az előadó külön figyelmet szentel a holokauszt irodalmi és képzőművészeti megjelenítésére. Miért fontos ez számára? Mint ahogy azt az 1995-ben megjelent „Megragadott történelem: A holokauszt hatásai a kortárs képzőművészetre, irodalomra és elméletre” című tanulmánya előszavában kifejti:
“Az oktatás, amelyben részesültem nem tudatosította bennem a holokauszt jelentőségteljességét, a holokausztot feldolgozó művek voltak azok, amelyek végül is rádöbbentettek az emberiség történelmének ezen apokaliptikus fejezetére.”
Ez a személyes felismerést alkalmazva kutatja a holokauszt emlékezet irányzatait, amelyek nem történeti, hanem a művészi képzelőerő szemszögéből közelítenek a témához, ezzel eltérve a hagyományos emlékezet-gyakorlattól.
Budapesti előadása elsősorban Herman Dirk van Dodeweerd, művésznevén Armando munkásságával foglalkozik. Ez a jelentős festő, szobrász és szépíró 1929-ben születtet Amszterdamban. Ifjúságát Amersfoortban, egy náci koncentrációs tábor közelében töltötte. Ez a hatás – amely későbbi képein és írásaiban is tetten érhető – mély nyomot hagyott benne.
Amersfoortban 1998-ban nyílt meg az Armando Múzeum, ahol életművének jelentős darabja látható. 1990-ben járt Magyarországon, a Műcsarnok önálló kiállítást rendezett számára.
A Holokauszt Emlékközpontban tartott rendezvénnyel szinte egy időben a leideni egyetem professzorai a világ számos más pontján is tartanak úgynevezett „Cleveringa-előadásokat”. Ezzel emlékeznek meg egykori kollégájuk, Cleveringa jogprofesszor bátor beszédére, amellyel 1940. november 26-án a megszálló németekkel szemben kiállt zsidó származású kollégáiért.
Az esemény a Holland Királyság budapesti nagykövetsége támogatásával a Holokauszt Emlékközpontban kerül megrendezésre 2014. november 27-én, 18 órai kezdettel. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, a korlátozott helyek miatt a jelentkezést a regisztracio@hdke.hu e-mail címen várják.

2014, nov, 26