Élijáhu koronavírus idején is vendégünk lehet Széder este

elijahupoharaVan egy hagyomány, amely minden Széder este elengedhetetlen kellékévé vált. Akármekkora a család, akármennyire is kevesen kell lennünk a koronavírus miatt az idei széderen, az ünnepi asztalra most is egy pohárral több kerül. A Széder esti vacsorát követő hálaadó ima után ugyanis egy pohár bort töltünk Élijahu (אֱלִיָּהוּ) prófétának. Ezt Élijáhu serlegének (כוס של אליהו) hívjuk. A bor kitöltése után résnyire kinyitjuk a bejárati ajtót, hogy a próféta meglátogathasson bennünket, leülhessen az ünnepi asztalhoz. A hagyomány szerint Élijahu próféta megtiszteli jelenlétével az otthonunkat.
A Tóra úgy írja le a Széder estét, mint “az őrzés éjszakáját”. Ez az az este, amikor Isten megóvta a zsidókat a legutolsó, tizedik csapástól, ami az egyiptomi elsőszülöttek halálával járt. Az ajtó kinyitása kifejezi Isten felettünk való őrködésébe vetett hitünket. Amikor kinyitjuk az ajtót, akkor ragadjuk meg a lehetőséget arra, hogy meghívjuk Élijahu prófétát. Élijahu az, aki minden zsidó fiú körülmetélésénél jelen van, és tanúskodik arról, hogy a zsidók lelkiismeretesen végrehajtják a körülmetélés parancsolatát.
Élijahu eljön a Széder estére, hogy tanúsítsa, hogy az ott megjelent férfiak mind körül vannak metélve. Ráadásul a kivonulást megelőző éjjelen minden zsidó férfi, aki addig nem tette meg, körülmetéltette magát, hogy ehessen a bemutatott pészachi áldozatból. Ez közvetlen kapcsolatot jelent Élijahu próféta, a körülmetélés és a Széder este között.
Megválaszolatlan kérdés a Talmudban, hogy négy vagy öt pohár bort kell-e meginnunk a Széder este folyamán. Mivel sosem sikerült megoldani ezt a problémát, ezért kiöntünk egy ötödik pohár bort, de nem isszuk meg.
A négy pohár bor szimbolizálja a megváltás négy különböző kifejezését (ki foglak vezetni téged Egyiptomból, megszabadítalak kötelékeidtől, megváltalak majd kinyújtott kézzel, választott népemmé teszlek) a Tórában. Az ötödik-féle kifejezés azonban már a messiási érára vonatkozik (el foglak vezetni arra a földre). A messiás eljövetelét azonban Élijahu fogja bejelenteni majd. Ezért sem isszuk meg az ötödik poharat, mert még nem tapasztaltuk meg ezt a fajta megváltást.
Az utolsó próféta, Maleákhi utolsó látomása szerint— Élijáhu próféta lesz a messiási kor hírnöke. „
“Bizony, én elküldöm nektek Élijáhu prófétát, mielőtt eljön az Örökkévaló nagy és félelmetes napja. S visszatéríti az apák szívét fiaikhoz, s a gyermekek szívét szüleikhez, nehogy el kelljen jönnöm, hogy végleg elpusztítsam a Földet”.” (Maleákhi könyve, 3/23–24)

2020, ápr, 05