Elhunyt a Frankel zsinagóga nagy tiszteletben álló főkántora

Péntek hajnalban hosszan tartó betegséget követően elhunyt Doff Imre, a Frankel zsinagóga főkántora.
Imre bácsi 1971 óta szolgálta a budai közösséget. Pályafutása elején a Rabbiképző zsinagógájában orgonált, majd onnan került kántorként a Frankel zsinagógába. Korábbi elmondása szerint Abrahamsohn Manót, Sirota Sándort és Karvaly Lászlót tartotta mesterének a kántor szakmában.
A magyar kántornemzedék egyik legnagyobb képviselőjét vasárnap reggel 10 órakor kísérik végső útjára a Kozma utcai temetőben. Verő Tamás főrabbi, és Nógrádi Gergely főkántor búcsúztatja.
Emléke legyen áldott!
ברוך דיין האמת

2017, aug, 04