Életbe lépett a tűzszünet Izraelben

Életbe lépett a tűzszünet Izraelben

Csaknem két héten át tartó rakétaháborút követően, péntekre virradóra életbe lépett az előző nap megkötött tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet uraló, iszlamista Hamász között.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke üdvözölte a hajnali 2 órakor hatályba lépett egyezményt, kiemelve annak tető alá hozásában az egyiptomi kormány fontos közvetítői szerepét, illetve azt, hogy az amerikai diplomácia is éjt nappallá téve dolgozott az erőszakcselekmények beszüntetésén.

Mint közölte, a megállapodást magas rangú tárgyalások előzték meg az Egyesült Államok, Egyiptom, a Palesztin Hatóság és más közel-keleti országok között, hogy „elkerülhető legyen egy olyan elhúzódó konfliktus, amilyet korábban már látni lehetett”.

Az izraeli biztonságpolitikai kabinet csütörtök este egyhangúlag megszavazta a „kölcsönös és feltétel nélküli” tűzszünetről szóló, Egyiptom által javasolt megállapodást, a hatályba lépés időpontjáról azonban akkor még nem volt megegyezés.

A Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges gázai fegyveres szervezet később megerősítette az egyezményt, és arról tájékoztattak, hogy az pénteken hajnali 2 órától érvényes.

A Hamász május 10-én kezdte rakétázni Izraelt, miután heteken keresztül nőtt a feszültség a felek között Kelet-Jeruzsálemben, ahol összecsapások is voltak egy, a muszlimok és a zsidók által egyaránt tisztelt szent helyen. Az izraeli hadsereg válaszul gázai célpontokat támadott légicsapásokkal és később tüzérséggel.

A Hamász több ezer rakétát lőtt ki Izraelre, ezeknek egy része még Gázában csapódott be, a többi legnagyobb részét pedig megsemmisítette a Vaskupola. Izraeli részről tizenkét halálos áldozatot követeltek a harcok.

Az ellenségeskedés évek óta most volt a legkomolyabb a Hamász és Izrael között, és ez hozzájárult az utcai erőszak kirobbanásához a zsidók és az arabok között az izraeli és a ciszjordániai városokban. Néhány rakétát pedig Libanonból is kilőttek Izraelre.