Elballagtak a legnagyobbak a Benjamin Óvodában

Pénteken reggel került sor a BZSH Benjamin ovisok legfelső csoportjába járó gyerekek ballagására. Az esemény nem csak azért volt különleges, mert a csöppségek utolsó óvodai eseményéről van szó, hanem azért is, mert ilyen körülmények között egyetlen korábbi ovistársuk sem ballagott el.
A járványhelyzet miatt a szülők az épületen belül nem tartózkodhattak, a ballagás közben az óvónéniken pedig mindvégig maszk volt, akárcsak az óvoda udvarán felállított színpad előtt helyet foglaló szülőkön.
A ballagókat a jövőre is Benjaminos fiatalabb gyerekek búcsúztatták el versekkel, dalokkal, volt arcfestés, majd színpadra lépett Farkasházi Réka és a Tintanyúl, akik zenés produkciójukkal tették még ünnepibbé a ballagósok nagy napját a Benjaminban.
Képek a ballagásról>>>

2020, aug, 30