Együtt ünnepli Lág Báomert két budapesti zsinagóga közössége

Május 14-én, vasárnap délután 14 órától együtt ünnepli Lág Báomert (ל״ג בעומר) a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, valamint a Dózsa György úti zsinagóga közössége.
A XIII. kerületi zsinagóga utcai zsinagóga udvarán tartandó rendezvény szervezésében az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem Hallgatói Önkormányzata is részt vállal.
Az ünnepség programjának első felében dr. Schöner Alfréd és Markovics Zsolt főrabbik tanítása, Lefkovics Kornél Lág Báomer láng koncepciója, és Kozma György humoros előadása szerepel.
Lesz ezen kívül tánc, és éneklés a zsinagóga kántoraival, valamint a Stetl zenekar ad koncertet a megjelenteknek, miközben az udvaron bográcsban készül az ünnepi finomság.

2017, máj, 08