Izraelben már átlépte az egymilliót a munkanélküliek száma

Izraelben már átlépte az egymilliót a munkanélküliek száma

Az Izraeli Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint vasárnap újabb 6693 emberrel bővült a munkanélküliek száma, mivel a koronavírus tombolását továbbra is megsínyli az ország gazdasága.

A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében az embereket arra utasították, hogy maradjanak otthon, kizárólag az alapvető igények kielégítése érdekében vagy az alapvető fontosságúnak tartott munkán való részvétel céljából hagyják el lakásukat. Ez több cég, munkaadó életét megnehezítette.

A munkanélküliségi ráta most 25,8 százalék, ami 1.075.271 embernek felel meg. Március elején, amikor először adták ki a munkahelyeket is érintő távolságtartásra vonatkozó rendeleteket, az arány 4 százalék alatt volt.
“Nagy aggodalommal figyeljük az elbocsátottak számának növekedését a fizetetlen szabadságon lévőkhöz viszonyítva, ez a tendencia már két hete elkezdődött, és az izraeli vállalkozások növekvő nehézségeit mutatja”– mondta Rami Garor a Foglalkoztatási Szolgálat igazgatója.