Dr.Frölich Róbert lemondott az Országos Főrabbi tisztségről (Frissítve!)

A Dohány utcai zsinagóga vallási vezetőjét, dr.Frölich Róbertet 2015. július 27-én nevezték ki Országos Főrabbinak.
Az azóta eltelt időszakban nem csupán a Dohány utcában teljesített szent szolgálatot, de az egész ország zsidóságát képviselte valamennyi zsinagógában, állami, hitközségi rendezvényen, ahol megjelent.
A főrabbi saját oldalán jelentette be, hogy megbízatását a mai nappal visszaadja, az okokról pedig a következőket írta:
“Országos főrabbiként, éppúgy, mint az elmúlt majd’ harminc esztendő rabbinikus pályája során a neológ vallásos zsidóságot képviseltem.
Nem csupán a rituálé vagy a gyakorlat szintjén, de a neológ szellemiség, a zsidó morál és erkölcs hirdetésével és megélésével. Ezért sem érhetett célba az évekkel ezelőtt ellenem indított nemtelen támadás.
Az elmúlt esztendőkben a MAZSIHISZ olyan irányba mozdult el, nem kis mértékben a világi vezetés tudtával, támogatásával, amely egyre távolabb kerül mindattól, amit képviseltem és képviselni szándékozom a jövőben is. Olyan eszközök kerültek bevetésre, melyekkel már nem tudok, és nem is akarok közösséget vállalni. Amennyiben ez az út és ezek a módszerek a MAZSIHISZ jövője, úgy abban én nem kívánok felelős poszton lévő passzív szemlélője vagy aktív gátja lenni, ezért az Országos Főrabbi posztról a mai nappal lemondtam.
Budapest, 2018. április 11.
Dr. Frölich Róbert”


Időközben a Mazsihisz közleményben reagált a főrabbi döntésére, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

A Mazsihisz közleménye dr. Frölich Róbert országos főrabbi lemondása kapcsán:

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Közgyűlése nemrégiben meghatározó többséggel erősítette meg a Szövetség új stratégiáját, amely a változó világra nyitott, sokszínű magyar zsidó közösség építését célozza meg.
A Szövetség legfőbb döntéshozó testületének határozatát mindenkinek, de különösen a választott tisztségviselőknek tudomásul kell venni. Valljuk, hogy a több mint 150 éves múltra visszatekintő magyar neológ mozgalom számára a hagyományok továbbvitele mellett az állandó megújulás az egyik legfőbb erénye, ezen az úton, a megújulás és a befogadás útján kell továbbra is haladni.
A MAZSIHISZ világi vezetése sajnálattal vette kézhez dr. Frölich Róbertnek az országos főrabbi pozíciójáról lemondó nyilatkozatát, mert úgy ítéli meg, hogy ezzel a sokszínű zsidóságot éri veszteség.
Magyarország emblematikus zsinagógájának, a Dohány utcai zsinagógának főrabbijaként dr. Frölich Róbert főrabbi továbbra is a zsidó közösségért fog dolgozni.

2018, ápr, 11