Csökkent az új fertőzések száma Izraelben a zárlat után

Tovább csökken az új koronavírus-fertőzések száma az egy hónapos zárlat után Izraelben.
Bőven az első nyitási fázishoz meghatározott napi kétezer új eset alatt van a legutóbbi tesztből megtalált új vírushordozó. Egy hónappal ezelőtt, a zárlat bevezetésének idején már napi 8000 körül járt ez a szám, és 15 százalék körül volt a pozitív tesztek aránya, jelenleg ez három százalékon áll. Ilyen kevés új esetet több mint három hónappal ezelőtt mértek. Lassan, de folyamatosan csökken a súlyos betegek száma is, az ország településeinek jelentős része már “zöld”, vagyis alig vannak koronavírus-hordozóik.
Továbbra is vannak “piros” települések, elsősorban ultraortodox vallású városok, ahol ráadásul Chajim Kanyevski rabbi utasítására jelentős részben megnyitották a talmud tórákat, a helyi általános iskolákat. Ez várhatóan a fertőzés fokozottabb helyi terjedéséhez vezet. A kormány mégis feloldotta a “piros” városok zárlatát a jeruzsálemi Ramat Slomó lakónegyed kivételével.
A kormány koronavírus-kabinetje összeült, hogy megvitassa a zárlat feloldásának újabb lépéseit, de egyelőre nem sikerült megegyezni. Nézeteltérésük fő oka az általános iskolák megnyitásának kérdése. Az egészségügyi minisztérium csakis napi ezer új esetszám és 0,8-as fertőzési együttható alatt indítaná meg a tanítást, és csak kis csoportokban, amelyek oktatói kizárólag ugyanazt a csoportot tanítanák – a délutáni napközikben is.
Az oktatási minisztérium viszont erre nincs felkészülve, miután az egészségügyiek korábban úgy vélték, hogy legalább az első és a második osztályban az Izraelben szokásos, 30 főnél nagyobb osztályokban együtt tanulhatnak, és korábban a maszkviselést sem követelték meg ennél a korosztálynál.
Az új feltételek megteremtéséhez új oktatásügyi költségvetésre, sok ezer új pedagógus alkalmazására lenne szükség, és a tárca mindezzel leghamarabb januárra tudna elkészülni. Az alsó osztályok iskolába járása kulcskérdés a gazdaság újraindítása szempontjából, mivel Izraelben nagyon sok a kisgyerekes család, ott születik a legtöbb gyerek a fejlett OECD-országok közül. Ráadásul a magas nyugdíjkorhatár miatt a nagyszülők is általában dolgoznak, és mivel az idősebbek számára veszélyesebb a koronavírus fertőzés, a hatóságok nem is javasolják a nagyszülők alkalmazását gyerekfelügyeletre.
A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig több mint háromszázhatezren fertőződtek meg a koronavírussal. Jelenleg 21.379 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2278-an haltak meg az országban, jelenleg 1079 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 591-en súlyos állapotban vannak és 229 embert kell lélegeztetőgépen tartani.

2020, okt, 21