Kétharmaddal csökkent a súlyos asztmás betegek száma a maszkviselés miatt

Izraeli kutatók szerint a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett napi maszkhasználat következtében jelentős mértékben visszaesett a súlyos asztmás megbetegedésekkel kórházba kerülő páciensek száma.
A The Jerusalem Post szerint a Seba Orvosi Központ 65 százalékos csökkenést mért a kórházi ellátásra szoruló asztmás betegeknél, a sürgősségi osztályokon pedig 45 százalékos visszaesést állapítottak meg az előző évi adatokhoz képest.
A Nancy Agmon-Levin professzor által vezetett kutatócsapat tagjai kísérleteik lebonyolítása végeztével megállapították, hogy a maszkok és az arcvédők kiszűrhették a levegőben található pollenrészecskéket, amellyel megvédhették az asztmásokat a rohamoktól.
Általános megfigyeléseik alapján kiderítették, hogy a kórházba szállított asztmás páciensek száma jelentősen csökkent, mint ahogyan azt is megtudták, 2019-hez viszonyítva 2020-ban sokkal kevesebben panaszkodtak allergiás és asztmás tünetekre.
Az egészségügyi hatóságok jelentése szerint Izrael lakosságának közel 30 százaléka küzd valamilyen allergiás panaszokkal, azonban tavaly a lezárások és a maszkviselés következtében javulhatott a helyzet.
Egy másik tanulmány során szintén arra jutottak, hogy a maszkok rendszeres és rendeltetésszerű hordása elősegítheti a vírus terjedésének megakadályozásán kívül azt is, hogy az allergiásoknál súlyos rohamok alakuljanak ki.
A Bar-Ilan Egyetem által elvégzett kutatásban a Galilee Kórház ápolóin vizsgálták meg a maszkviselés hatásait és rájöttek, hogy az N95-ös arcvédőt vagy sebészi szájmaszkot használó nővérek 40 százaléka ritkábban észlelt magán klasszikus allergiás tüneteket, úgymint orrfolyást és tüsszögést.

2021, ápr, 20