Következő hetiszakaszunk: Nászó (נָשֹׂא)

Ezen a héten a Nászó (נָשֹׂא) hetiszakaszát kezdjük el olvasni a zsinagógákban. A hetiszakasz címszavának jelentése: “vedd fel” – Gerson fiainak számát 30 évestől 50 évesig, ugyanis a leviták ezen korhatáron belül láttak el szent szolgálatot. A...
Boldog Sávuotot kívánunk!

Boldog Sávuotot kívánunk!

Ma este nyolc óra után hét perccel köszönt be a Sávuot (‏‏שָׁבוּעוֹת), a Szináj hegyi törvényadás emléknapja, az új kenyér ünnepe, mely minden hozzá kapcsolódó munkavégzési tilalommal egészen kedd este negyed tízig tart. Az ünnepnek több elnevezése is van. Hívjuk a...

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már este nyolc óra előtt hat perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk Mózes negyedik könyvének első szakasza. Újabb népszámlálás után – melynek eredménye egyezik az egy évvel korábbival –...

Több budapesti körzet is várja a híveket

Ezen a héten több budapesti zsinagóga is újra megnyitja kapuit. Hosszú idő után tudnak majd ismét együtt imádkozni a közösség tagjai, és nem az összes körzet él a nyitás lehetőségével, de többségében ismét felélénkül a budapesti vallási élet. Fontos, hogy az egyes...