Országos főrabbi: A Hanuka a zsidóság büszke ünnepe

Vasárnap este beköszönt a Hanuka, amely a zsidóság büszke örömünnepe. Az elkövetkezendő napokban a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékezünk. Az alábbiakban dr.Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának korábbi...

Hanuka ünneplése a legsötétebb időkben

Vasárnap beköszönt Hanuka, a “fény ünnepe”. Bár idén is csak a járványhelyzet szólt közbe nem mindig a maihoz hasonló nyugodt hangulatban, kiegyensúlyozott világban ünnepelhette meg a zsidóság. A világtörténelem, és a zsidóság egyik legnagyobb tragédiája...

A vasárnap beköszöntő Hanuka ünnepének múltja, jelene

Hanuka ünnepe Kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik...

Minden amit Hanuka tradicionális játékáról tudni kell

A vasárnap beköszöntő Hanuka ünnepének a Trenderli éppen olyan elengedhetetlen kelléke, mint fánk, és a gyertyák. A trenderli (trenderli, dreidel, héberül: szevivon – סביבון) egy négyoldalú pörgettyű, általában fából, fémből, vagy manapság műanyagból készül. A...

Következő hetiszakaszunk: Vájésev (וַיֵּשֶב)

Ezen a héten Vájésev (וַיֵּשֶב) hetiszakaszát olvassuk a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: “És lakott”, mármint Jákob Kánaán országában. Testvérei nem szerették Józsefet, mert “mószerolt” (rossz híreket hozott fivéreiről...