BZSH

Sze
27

Ünnepi szokások a zsidó új esztendő kapcsán

A zsidó újév ünnepével kezdődik meg a Jajm Kipurig tartó megtérés tíz napja (עשרת ימי התשובה). Ezt az időszakot félelmetes napoknak (ימים נוראים) is nevezik. Ebből csakúgy, mint az ítélet napja elnevezésből egyértelmű, hogy a zsidó újév szellemében alapvetően különbözik a polgári újév hangulatától.

A zsidó hagyomány szerint ezen az ünnepen az elmúlt év cselekedetei alapján Isten ítéletet hoz arról, hogy mi lesz a világ sorsa az elkövetkező évben.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
27

Kommentár Nicóvim hetiszakaszunkhoz

A Rajs Hásónóhoz kapcsolódó Nicóvim (נִצָּבִים) heti szidra felel meg a legjobban a zsidó új esztendő hangulatának előkészítésére. Mózes már halálára készül, és minden erejével azért küzd, hogy a nép kövesse tanításait halála után is.
“Ma mindannyian a Örökkévaló színe előtt álltok, vezetőitek, bíráitok, véneitek, egész Izrael, gyermekeitek, asszonyaitok és az idegen, aki köztetek lakozik.”

Mózes halála előtt megerősítette az Isten és Izrael között kötött szövetséget “azokkal, akik itt vannak ma velünk, és azokkal is, akik nincsenek itt.” Vagyis a szövetség a jövendő nemzedéket is kötelezi.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
26

Beköszönt az új esztendő, előttünk az őszi ünnepek

Vasárnap este beköszönt az 5777. zsinagógai esztendő. Az elkövetkezendő napok igen mozgalmasak lesznek vallási szempontból, hiszen október végéig lezajlanak az őszi ünnepek.

Rajs Hásónó első estjét október 2-án ünnepeljük, majd október 11-én Jajm Kippur köszönt be. Egy héttel később a sátoros ünnepet Szukkajszt, majd Hajsánó Rábót, Smini Ácereszt, és a Tóraadás örömünnepét Szimchász Tajrót tartjuk.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
26

A százhúsz éves Hunyadi téri zsinagógát ünnepeltük

Vasárnap délután teljesen megtelt a Hunyadi téri zsinagóga, ahol a 120 éves zsinagógát ünnepelték meg hitközségi vezetők, a zsidó közösség, valamint a városvezetők.
A BZSH és a Mazsihisz képviseletében többek között dr.Kunos Péter ügyvezető igazgató, Heisler András Mazsihisz elnök, dr.Frölich Róbert országos főrabbi tette tiszteletét az ünnepségen, míg Erzsébetvárost Vattamány Zsolt, a VII.kerület polgármestere, Terézvárost pedig Papp László alpolgármester képviselte.

By akos15 | BZSH
DETAIL
Sze
26

Készülhetünk Rajs Hásónóra és az 5777-es év fogadására!

Az idei utolsó Sábesz kimenetelét követően, vasárnap lezárunk egy évet, és egyben egy újat is köszöntünk. Rajs Hásónó (רֹאשׁ הַשָּׁנָה) héber kifejezés jelentése az “év feje”, és a kétnapos ünnep az önvizsgálat, a bűnbánat és a bocsánatkérő imák ideje.

Érdemes feleleveníteni dr. Frölich Róbert országos főrabbi szavait, aki korábban az ünnepről elmondta, hogy a Rajs Hásónó egyrészt a világ születésnapja, hiszen a zsidó hagyomány szerint 5777 évvel ezelőtt e napon teremtette Isten a világot, másrészt az ítélet napja is.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
26

Következő hetiszakaszunk: Nicóvim (נִצָּבִים)

Ezen a héten a Nicóvim (נִצָּבִים) szakaszát olvassuk a zsinagógákban. A szidra jelentése: itt állok.

Közelednek az ünnepek, a reggeli imánál felharsan a sófár, a kos szarvából készült kürt. Az Újév előtti héten recitáljuk ezt a hetiszakaszt.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
25

Mártírjainkra emlékeztünk a Kozma utcai temetőben

Vasárnap a Kozma utcai temetőben került sor mártírhalált halt hittestvéreink emléke előtt.

A megemlékezés Verő Tamás, a Frankel zsinagóga rabbijának sófár fújásával kezdődött, majd a Goldmark kórus szívhez szóló előadását követően a Mártíremlékműnél, majd az ismeretlen munkaszolgálatos emlékművénél tartott a Budapesti Zsidó Hitközség Chevra Osztálya gyászmegemlékezést mártírhalált halt drága hittestvéreink emlékére.

By akos15 | BZSH
DETAIL
Sze
23

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Rövidülnek a nappalok, így ma este már fél kilenc előtt kilenc perccel beköszönt az ünnep. Már csak egy hét, és köszönthetjük az 5777-es zsinagógai esztendőt is, így a mai az utolsó előtti Sábesz az idei évben.

Aktuális szakaszunkban Mózes ismerteti a zsengék bemutatásának szertartását, és a tizedek bemutatásának rendjét. Megparancsolja, hogy amikor átkelnek a Jordánon, állítsanak fel nagy köveket a folyóban, és írják rá emlékeztetőül a Tórát.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
23

Ünnepség a 120 éves Hunyadi téri zsinagóga tiszteletére

A hatodik kerületi Hunyadi téri vásárcsarnok mellett 1890-ben épült bérház első emeletén működik 1896-os megalakulása óta a neológ Hunyadi téri zsinagóga.

A második világháborúig a térre néző egyik nagy ablakán ez a felirat állt: „Chevra mázkir nesámot”, ami „Lélekre emlékező egyletet” jelent.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
23

Vasárnap mártír megemlékezés lesz a Kozma utcában

Szeptember 25-én, vasárnap, reggel fél tízkor a Kozma utcai zsidó temetőben kerül sor a hagyományos mártír megemlékezésre.

Elsőként a mártíremlékműnél, majd az ismeretlen munkaszolgálatos emlékművénél tart a Budapesti Zsidó Hitközség Chevra Osztálya gyászmegemlékezést mártírhalált halt drága hittestvéreink emlékére.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
20

Rajs Hásónó és ami mögötte van

Közeledik az új év, jövőhét vasárnap beköszönt az 5777-es zsinagógai esztendő.
Rajs Hasónó (ראש השנה), azaz a zsidó Újév lényege a megtérés, a Tsuvá (תשובה). Még aki egész évben nem jár templomba, az is elmegy ezen az ünnepen, hogy meghallgassa a Sófárfúvást, számba vegye az elmúlt év eseményeit, hisz ez a számadás már a megtérés kezdete.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
20

Kommentár Ki szóvaj (כִּי תָבוֹא)‎ hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunkban van egy olyan mondat, ami ellenségeinket, barátainkat, sőt, saját magunkat is gondolkozásra késztet. A mondat így hangzik: “Isten felemelt ma téged, hogy kiválasztott népe legyél… és az összes népek fölé helyezett… , hogy szent népe legyél Istennek, ahogy azt megmondta.”

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
19

Vasárnaptól ismét bocsánatkérő imát mondunk

Elul hónapban, az újévet, az Rajs Hásónót megelőző vasárnaptól kezdve egészen újévig szokásban van böjtölni, mert az újév és az engesztelés napja közötti tíz napon, a tíz bűnbánó napon sokan böjtölnek, de a teljes tíz napból hiányzik négy nap.
E négy nap a Rajs Hásónó két napja; a közbeeső szombat (Sábosz Tsuvó); és a Jajm Kippur előtti nap (Erev Jajm Kippur), mikor is tilos böjtölni.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
19

Következő hetiszakaszunkról: Ki szóvaj (כִּי תָבוֹא)

Ezen a héten a Ki szóvaj (כִּי תָבוֹא) hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: “Midőn bemégy”. Kánaán országába, akkor a föld zsengéjéből népünnepély keretében vinni kellett egy kosárkával a jeruzsálemi Szentélybe.

A valóságban a hét kiemelt növény (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajfa, és méz) tizedét adták át a papnak gyönyörű ima kíséretében.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
16

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Továbbra is rövidülnek a nappalok, így ma este már fél hét után öt perccel beköszönt az ünnep.

Szombat bejövetele: 18:35
Szombat kimenetele: 19:38

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
Sze
16

Jövő vasárnap mártír megemlékezés lesz a Kozma utcában

Szeptember 25-én, vasárnap, reggel fél tízkor a Kozma utcai zsidó temetőben kerül sor a hagyományos mártír megemlékezésre.
Elsőként a mártíremlékműnél, majd az ismeretlen munkaszolgálatos emlékművénél tart a Budapesti Zsidó Hitközség Chevra Osztálya gyászmegemlékezést mártírhalált halt drága hittestvéreink emlékére.

By akos15 | BZSH
DETAIL
Sze
14

A Rumbach zsinagóga jövőjéről indult beszélgetés-sorozat

Együttélés Háza – Együtt Élés Háza – hamarosan elkezdődik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, ennek apropóján beszélgetés-sorozat indult a zsinagógában neves szakértők bevonásával a zsinagóga épület jövőbeni funkciójáról. Az első találkozóra szerdán este került sor.

A felmerülő ötletek széles sávon mozogtak.

By akos15 | BZSH . Egyéb
DETAIL
Sze
13

Már kapható az 5777-es Luach

Hamarosan beköszönt az 5777-es zsinagógai esztendő. Ennek megfelelően már elkészült a hitközség új évre szóló naptára, amely hasznos lehet mindazoknak, akik tisztában szeretnének lenni azzal, mikor köszöntenek be a szombatok, illetve mikorra esnek majd az új évben a zsidó ünnepek.

By akos15 | BZSH
DETAIL
63 / 92 oldal« Első...102030...6162636465...708090...Utolsó »