BZSH Elnök: Imádkozzunk, hogy minél hamarabb visszatérjen az élet a megszokott kerékvágásba

Szerda este beköszönt Pészach(פסח), a kivonulás, az elkerülés ünnepe. Az idei Pészach most bizonyosan más lesz, mint amit eddig megszokhattunk, szűk családi körben, elzártan ünnepelhetünk.
Még aktuálisabbá válhat a széder este egyik központi kérdése: “Miben különbözik ez az este a többi estétől?”
Az alábbiakban Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének köszöntőjét olvashatják:
“Kedves Hittestvéreim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Napokon belül beköszönt Peszách: az ünnep szépsége, fennköltsége semmihez nem fogható.
Egy sok ezer évvel ezelőtti történelmi eseményre emlékszünk, a zsidóság több évszázados rabságából való megszabadulásra: az Örökkévaló erős kézzel és kinyújtott karral kivezette a népét Egyiptomból.
Ez a fizikai szabadság volt a zsidó nép megszületésének előfeltétele.
A megemlékezés idén sajnos nem a megszokott módon fog zajlani.
A jelenlegi helyzet különös nehézségeket támaszt a mindennapokban, és az ünnep sem lehet kivétel a szigorú óvintézkedések alól.
A családjaink nem tarthatják együtt a széder estét, vendégeket nem hívhatunk.
Ünnep idején is a legfontosabb az egészség.
Ha néhány egyszerű előírást betartunk, úgy nem leszünk veszélyben.
Az idei évben az ünnepet meghatározó körülmények rendhagyóak, remélhetőleg kivételesek is.
Imádkozzunk, hogy minél hamarabb visszatérjen az élet a megszokott kerékvágásba.
Őszintén remélem, hogy következő ünnepünk, Svüesz idején már zsinagógáinkban köszönthetjük egymást.
Köszönetemet fejezem ki rabbijainknak, akik a legkülönfélébb csatornákon, kreatívan, proaktív módon, facebookon, zoomon, YouTube-on, Skype-on, emailben és még ki tudja, hányféleképpen tanítják közösségünk tagjait és tartják bennünk a lelket!
Ugyancsak köszönöm a hitközség és az intézmények alkalmazottainak, akik erejükön felül szolgálják azokat, akik ezt igénylik!
Köszönet az önkénteseknek, akik tehetségükhöz mérten segítik a közösség tagjait, továbbá mindenkinek, aki idejét, energiáját és egyéb erőforrását áldozza a magyar zsidóságért!
Kívánok Mindenkinek kóser Peszáchot, jó egészséget minden magyarnak és az egész világnak!
Mester Tamás
elnök

Budapesti Zsidó Hitközség”

2020, ápr, 06