Böjte József: Az igazság Petrás Mária ügyében

zsidokulturalisfesztivalkicsiHirtelen jött betegség, nem pedig a Petrás Mária körüli botrány miatt mondta le a részvételt a Muzsikás Együttes a Zsidó Kulturális Fesztiválon – nyilatkozta a Népszabadság Online oldalának a rendezvény művészeti vezetője, Böjte József.
Az igazság Petrás Mária ügyében – ezzel a címmel foglalta össze Böjte József, a Zsidó Kulturális Fesztivál művészeti vezetője mindazt, amit fontosnak tart a Muzsikás Együttes és Petrás Mária szereplésével kapcsolatban.
Az alábbiakban olvashatják Böjte József levelét:
bojte“A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői nem álltak közvetlen kapcsolatban Petrás Máriával, csupán a Muzsikás Együttessel. Nagyrabecsülésünk jeleként – 40 éves szakmai barátság köt össze bennünket – elfogadtuk Petrás Mária közreműködését szólistaként műsorukba. Erős reklámba kezdtünk a koncert népszerűsítésére.
Amikor először felmerült, hogy olyan rendezvényeken szerepelt, amelyek politikai jellege miatt közönségünk felháborodott, és elutasították a Dohány utcai zsinagógában való szereplését, megkérdeztük a zenekar képviselőjét, igaz-e a hír, mert akkor le kell mondanunk a művésznő fellépéséről. Képviselőjük nem tudott ezekről és nem hitte, hogy megtörténtek volna. Biztosított Petrás Mária ártatlanságáról. Elhittem.
Többszöri egyeztetés után, a “Szól a kakas már” – közös kultúránk védelmében című közleményünkben visszautasítottuk a Facebookon egyre terjedő híreszteléseket, amelyek egy részéről később kiderült, hogy nem is igazak:


„Szól a kakas már” – közös kultúránk védelmében
A Facebook alkalmas arra, hogy hírbe hozzon, hangulatot keltsen olyan emberek ellen, akik ezt nem érdemlik meg.
A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői az alábbi nyilatkozatot teszik közzé a fesztivál egyik fellépőjével kapcsolatban:
Ahogy az MTI egy korábbi tudósításában beszámolt róla – Teltházas koncert a Carnegie Hall-ban, ahol felállva ünnepelte a Muzsikás együttest és vendégeit a zenei élet egyik legnagyobb hírű hangversenytermének közönsége. Mint írták – „a világ talán leginkább csodált magyar népi zenekaraként” hirdetett Muzsikás zenekar fellépésére minden jegy elkelt. – A The Roots and Routes of Bartók koncertprogram vendége Petrás Mária moldvai születésű művésznő volt. Vele együtt lépett fel ezen az estén a világhírű zongoraművész Schiff András. A koncertről elismerően írt a New York Times is.
A Muzsikás Együttes negyven éves művészi életútja arról szól, hogy ismerjük meg hazánk és a környező népek kultúráját, éljünk harmóniában, békében, örüljünk egymás értékeinek.
A Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 1-i műsorában a Dohány utcai zsinagóga patinás falai között az együttes vendége lesz még Herczku Ágnes énekművész, Bob Cohen amerikai hegedű-és énekművész, valamint Balogh Kálmán cimbalomművész is.
Az eltűntnek hitt erdélyi magyar zsidó zene és a hagyományos magyar népzene csodálatos ötvözését kínálja a nagyérdemű közönségnek ez a hangverseny, amely minden ellenkező híreszteléssel szemben nem politikai rendezvény lesz.
A Carnegie Hall cikke Petrás Mária és a Muzsikás Együttes fellépéséről.
A New York Times cikke.
Még a kritikákat is csatoltuk a közleményhez.


Pár nappal később konkrét bejelentést kaptunk a művésznő két olyan szerepléséről, amelyek számunkra már nem voltak tolerálhatóak. Az egyik a hírhedt ifj. Hegedűs Loránt által szervezett rendezvény, a másik a Wass Albert Maratonon való szereplés volt. Azóta kaptam dokumentumot a Magyar Szigeten 2003-ban Wass Albert műsorával történt fellépéséről is, amire a művésznő nem emlékezett.
Úgy tájékoztattak, hogy a művésznő elismerte, ezek az állítások igazak, arra nem emlékezett, hogy a Magyar Szigeten fellépett volna, és kijelentette, hogy ő csak énekelt azokon a rendezvényeken. Ugyanakkor belátta, hogy a zsidó közösség érzékenységére, illetve a fellépésével kapcsolatos egyre szélesebb körű ellenérzésre tekintettel nem vállalhatja a koncerten való részvételt.
Második közleményünkben bejelentettük Petrás Mária lemondását, illetve visszalépését. Az ezzel kapcsolatos közleményünket közös fogalmaztuk a zenekar képviselőjével:


Közlemény
A Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 1-én rendezendő Muzsikás Együttes koncertjén vendégművészként feltüntetett Petrás Mária énekesnő fellépésével kapcsolatosan egyre terebélyesedő vitát lezárandó, kijelentem:

Sajnálom, nem tudtam, de a megkapott dokumentumok alapján meggyőződtem arról, hogy a művésznő részt vett olyan rendezvényeken, amelyek szélsőjobboldali jellege méltán váltott ki ellenérzést a zsidó közösség körében.

Fellépését lemondtuk.

Petrás Mária belátta, hogy bár csupán csak énekelt, de ezek a tények ilyen erős érzelmeket váltottak ki, ezért nem lép fel a Zsinagógában.

A Muzsikás Együttes az Érték-díjas Herczku Ágnes művésznőt hozza a koncertre, így műsora teljes lesz. Az amerikai Wallanberg ünnepségen is bemutatott műsorukat hozzák, amely nagyrészt zsidó dallamok feldolgozásaiból áll a Muzsikástól megszokott magas színvonalon.
Kérem a közönség megértését, és mindenkit szeretettel várunk a nagyszerű koncertre.


A zenekar a koncertet másik énekes közreműködésével továbbra is vállalta.
Két nap múlva a zenekar bejelentette, hogy egyik kiváló tagja kórházba került, ezért legnagyobb sajnálatukra nem tudnak eleget tenni a szerződésben vállalt kötelezettségüknek, így a koncert elmarad. Kérésükre, személyiségi okok miatt a részletekről nem adhatunk további tájékoztatást.
Harmadik közleményünk erről szólt:


Közlemény
A Zsidó Kulturális Fesztivál rendezősége sajnálattal közli, hogy a Muzsikás Együttes 2015. szeptember 1-i „Szól a kakas már…” koncertje elmarad.
A zenekar közleménye: “A Muzsikás Együttes a megváltozott körülmények, hirtelen jött betegség miatt kénytelen a szeptember 1-re tervezett hangversenyt lemondani.”

A koncertre szóló jegyek (tiszteletjegyek) más előadásokra átválthatók, vagy a fesztivál ideje alatt visszaválthatók. Mindenki ott válthatja vissza, vagy cserélheti jegyét, ahol vásárolta. A www.jegy.hu felületen vásárolt jegyeket az Interticket visszautalja. A szervezők nevében a közönség megértését kérjük a vis maior helyzetért.


Szükségesnek tartjuk eloszlatni azt a félreértést (esetleges tudatos zavarkeltést), hogy a zenekar lemondása összefügg a „Petrás Mária-üggyel”. Sajnáljuk, hogy a zenekar honlapján ködösen fogalmaztak, nem írták meg – „a zenekar belső ügyeként” kezelve – a betegséget, mint okot.
Mi rendelkezünk a lemondás eredeti szövegével.
Továbbra is tiszteljük és becsüljük a Muzsikás Együttest, művészetét és tagjait is személyenként. Nagyrabecsülésünk megmutatkozott meghívásukban. Sajnáljuk, hogy így történtek az események, és, hogy a fesztivál jó hírnevét sok tájékozatlan és gyűlöletkeltő cikk, nyilatkozat rombolja. Egyszerűbb lett volna bennünket megkérdezni.
Mindezek ellenére úgy véljük, hogy aki szélsőjobboldali rendezvényeken lép fel, olyanok előtt, akik nyíltan antiszemiták, dicsőítve nyilas személyiségeket, az nem kívánatos a zsinagóga kiemelt kulturális rendezvényén. Ehhez talán jogunk van a történelmi múlt és jelen ismeretében.
(Népszabadság Online)

2015, aug, 28