Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este  nyolc óra után egy perccel köszönt be az ünnep. A járványhelyzet miatt a budapesti zsinagógák most zárva tartanak, így otthon fogadhatjuk csak a Sábeszt.
Aktuális hetiszakaszunkban Mózes elmondja, hogyan imádkozott, és próbálta megváltoztatni azt az ítéletet, melynek értelmében nem mehet be az Ígéret Földjére. Szemrehányást tesz a népnek, és megismétli a Tóra főbb pontjait. Különösképpen a bálványimádás tilalmára figyelmeztet, majd megismétli a Tízparancsolatot is. Ebben a szakaszban találkozunk a Sömá Jiszroéllal, a zsidóság hitvallásával is.
“Ne tegyetek hozzá az igéhez, amelyet parancsolok nektek, és ne vegyetek el belőle, hogy megtartsátok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsolatait, amelyeket én meghagyok nektek.”
“.לֹא תֹסִפוּ עַל הַדָּבָר אֲשֶׁר אָנֹכִי מְצַוֶּה אֶתְכֶם וְלֹא תִגְרְעוּ מִמֶּנּוּ, לִשְׁמֹר אֶת מִצְוֹת יהוה אֱלֹהֵיכֶם אֲשֶׁר אָנֹכִי מְצַוֶּה אֶתְכֶם”
Szombat bejövetele: 19:37
Szombat kimenetele: 20:44
Hetiszakasz: Vöetchánán (וָאֶתְחַנַּן)
dr.Frölich Róbert főrabbi a hetiszakaszról:


Mindenkinek Békés Szombatot, és jó pihenést kívánunk!
שַׁבָּת שָׁלוֹם

2020, júl, 31