Balog Zoltán a közös magyar és zsidó múltat méltatta és a jövőbeli együttműködésről beszélt Tel-Avivban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tel-Avivban a helyi magyarok képviselői előtt kiemelte a két nép közös szabadságszeretetét, méltatta a magyar zsidó múlt virágkorát, szólt a hagyomány átadásáról a következő generációknak, és a Magyarország és Izrael közötti sikeres együttműködésről beszélt március tizenötödike alkalmából, a tel-avivi nagykövetség rendezte fogadáson csütörtök este.
Balog Zoltán egy ima szavaival héberül köszöntette a helyi magyar ajkúak vezetőiből álló vendégsereget. Elmondta, hogy már hatodszor jár Izraelben, amely “azért is veszélyes ország, mert aki egyszer idelátogat, azt arra készteti, hogy újra eljöjjön”.
A miniszter méltatta a két ország közötti különleges kapcsolatot, s kiemelte, hogy a jövőben a biztonsági témák Magyarországon is fontos kérdést jelentenek. Hangsúlyozta, hogy a gazdag kulturális hagyományokkal, különleges közép-európai zsidó vallási, kulturális és etnikai identitással, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába nyúló gyökerekkel rendelkező izraeli magyar ajkú közösség fontos Magyarországnak, és a magyar kormánynak, s fontos kérdés a folyamatosság, a kapcsolatok megőrzése is a közösség következő generációival.
Balog Zoltán méltatta a tizenkilencedik század végének és a huszadik század elejének az időszakát, amikor “egy csodálatos virágzás nyílt ki, zsidó magyar tudományos, kulturális, közéleti virágzás a művészetben a tudományban, az irodalomban a zenében.”
A magyar és a zsidó történelem közös vonásaként kiemelte a szabadságszeretetet és a szenvedést a szabadságért. A jövőbeli együttműködés fontosságát hangsúlyozta a gazdaság számos területén, az innovatív technológiákban, az informatikában, az orvostudományban, a gyógyszerkutatásban.
Az igazi siker zálogának nevezte az emlékezést az összekötő, szép történelmi pillanatokra. “Ha megmarad ez a közös emberi tradíció, miközben nemet mondunk a gonoszra, arra, ami szégyenfoltja a magyar történelemnek, az európai történelemnek, közben tudunk majd örülni a közös sikereknek”- hangsúlyozta.

2017, márc, 17