Az ünnepkör napjainak imarendje

Szukkotkor, Smini Áceretkor, Hosanna Rabbakor és Szimchát Torákor ugyanazokat az Ámidá imákat mondjuk, értelemszerűen az adott ünnepnek megfelelő betoldással.
Két Tórát veszünk ki a Tóraszekrényből. Az első Tórából öt embernek (szombaton hétnek) olvassuk az ünnephez kapcsolódó részt, a második Tórából a máftirnak olvasunk a muszáf áldozatról.
Smini Áceretkor a Muszáf ima ismétlésében az előimádkozó imát mond esőért. Szukkot minden napján Hosánákat mondunk a hálél után.
A költői betoldások az ünnep két szimbólumáról szólnak. Különös jelentősége csak az ünnep hetedik napjának, a Hosana Rabbának van. Szukkot minden napján, a délelőtti istentisztelet vége előtt körmenetben vonulnak a község előkelői a tóraolvasó emelvény, a bima körül, lengetve az ünnepi csokrot, Isten segítségéért dalban imádkozva. Az ünnep hetedik napján az ötödik fél ünnepen (Hosanna Rabba napján), hét ilyen körmenet vonul végig a templomon.
Hosanna Rabba imarendjét jellegzetes módon a hétköznapi és ünnepi imáknak egészen egyedülálló keveréke alkotja. A megtérésnek, az isteni kegyelem elnyerésének utolsó reménye, vissza nem térő alkalma ez a nap.
Szukkot imarendje nem sokban különbözik a többi zarándokünnepétől. A költői betoldások az ünnep két szimbólumáról szólnak. Különös jelentősége csak az ünnep hetedik napjának, a Hosana Rabbának van.
Szukkot minden napján, a délelőtti istentisztelet vége előtt körmenetben vonulnak a község előkelői a tóraolvasó emelvény, a bima körül, lengetve az ünnepi csokrot, Isten segítségéért dalban imádkozva. Az ünnep hetedik napján az ötödik félünnepen (Hosanna rabba napján, ahogyan a tizedik századtól fogva nevezik), hét ilyen körmenet vonul végig a templomon.

2017, okt, 08