Az oktatáson keresztül kell visszaszorítani az antiszemitizmust

takacsszabMagyarország továbbra is fellép az antiszemitizmus ellen, igyekszik visszaszorítani a zsidó közösségek elleni, Európában ma is tetten érhető gyűlölet terjedését – mutatott rá Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Bukarestben, ahol a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) román elnöksége által szervezett tanácskozáson vett részt.
Románia márciusban Magyarországtól vette át az IHRA elnöki tisztét. A magyar kormány a szervezet célkitűzéseit, az antiszemitizmus oktatáson keresztül való visszaszorítását továbbra is fontos feladatának tekinti, továbbviszi ennek az elköteleződésnek a tartalmát – mondta az MTI-nek Takács Szabolcs, aki miniszteri biztosként irányította az IHRA magyar elnökségének munkáját.
„A holokauszt az egyik nagy tragédiája volt a magyarság történelmének, a sok-sok huszadik századi tragédia mellett. Nem kell relativizálni, melyik volt nagyobb vagy kisebb: mindegyik nagyon súlyos volt.
Elvesztettük 600 ezer magyar honfitársunkat a holokauszt idején, akik nagyon sokat tettek az azt megelőző időszakban Magyarország társadalmi, gazdasági fejlődéséért” – fogalmazott Takács Szabolcs.
Magyarország az IHRA soros elnöksége átadásakor azt javasolta a román félnek, hogy közösen újítsák fel a kolozsvári zsinagógát. „Erre van egy szép határon átnyúló példa: jelenleg is folyamatban van a szabadkai szecessziós zsinagóga felújítása a szerb és magyar kormány közös finanszírozásában” – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: önmagában is üzenetértékű, ha két szomszédos ország együtt tud működni egy ilyen kérdésben.

2016, máj, 27