Több ezer éves aranyérméket találtak Jeruzsálem óvárosában

Míg a Régiségvédelmi Hatóság a múlt hónapban egy lift megépítésének során régészeti feltárásokat folytatott Jeruzsálemben, felfedeztek egy korsót.
Néhány héttel később, amikor az ásatás igazgatója átvizsgálta a leleteket, kiürítette a korsó tartalmát, és négy aranyérmét talált, amelyek a több mint ezer évvel ezelőtt a korai iszlám korszakból származnak.
Dr. Robert Kool, az IAA érmeügyi szakértője szerint az érmék kiváló állapotban vannak, tisztítás nélkül is azonnal azonosíthatók voltak. Az érmék abból a korból származnak amikor Izrael földje felett az irányítást a szunnita Abbászid kalifátus gyakorolta, amelynek fővárosa az iraki Bagdad volt, síita riválisai dinasztiája, akik meghódították Egyiptomot, Szíriát és Izraelt.
“A korsóban talált érmék profilja tökéletesen tükrözi a történelmi eseményeket. Két arany dinárt vertek Ramlában, a másik kettőt pedig Kairóban készítették.” -mondta Kool, aki megjegyezte, hogy ez ritka lelet volt, hiszen ötven év óta ez az első alkalom, hogy Jeruzsálem óvárosában a Fatimid-korszakból származó arany pénzt fedeztek fel.

2020, nov, 09